Az írás a szenvedélyem


  2014.12.31. 0:06

Megtartottuk a 2014-es év utolsó klubestjét, ezúttal Nyárasdon, vendégünk Nagy Erika írónő volt.

Nagy Erika folyamatosan publikál, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára, főszervezője és mindenese, és úgy is ismerhetjük, mint a hétköznapi történetek, jegyzetek, tárcák, novellák íróját.

Az írónővel egy kötetlen és kellemes hangulatú est keretében beszélgettünk. Először arról faggattuk, hogyan lesz valakiből író. Azt válaszolta: ez egyszerű - az írás a szenvedélyem!


Ezután az egyes kiadványairól kérdeztük. Nagy Erika első könyve a Zsákutca az életből merített történtekkel teli „zsákutcán” vezet bennünket végig, amelybe azonban betérni egyáltalán nem hiábavaló, sőt még kiutat is kínál, teljesen egyszerűt és világosat. A könyv olvasása közben egyfolytában azt érezhetjük: ez már velem is megtörtént, ezeket az embereket én is ismerem!
Majd rátértünk a második kötetére, a másVilág címűre, amely sokkal komolyabb hangvételű. A történet a rák elleni küzdelemről szól: ez a helyzet nemcsak a beteg számára kegyetlen dolog, hanem az őt körülvevő családtagokat, rokonokat, ismerősöket is rendkívül megviseli. A témáról folyó beszélgetés több jelenlévőt is mélyen érintett, és bizony még a könnyek is kicsordultak.
Interjúkötete az Így élem az életem! című is rendhagyó, a szokásostól eltérő módon, őszintén sallangok nélkül kérdezi alanyait, akiket ezáltal érdekes oldalukról ismerhetünk meg.

A kötetekről való beszélgetés után az írásról és a munkájáról kérdeztük vendégünket. Nagy Erika elmondta, legnagyobb szenvedélye az írás és a szervezés. Nőként neki is többszörösen helyt kell állnia, de mint mondja, számára minden munka örömteli cselekvést jelent.

A beszélgetést Póda Erzsébet, a Barátnő Polgári Társulás elnöke, újságíró, író moderálta.

A helyszínt a nyárasdi nyugdíjasklub biztosította.

Az estre Barátnő Polgári Társulás „Közöttünk élnek, sikeresek lettek” elnevezésű projektje keretén belül került sor, melyet Szlovákia Kisebbségi Kormányhivatala támogat.

Póda Csenge felvétele



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20

A rovat további cikkei

Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.