Barátnő klubest Kisudvarnokon
Idei utolsó klubestünket Kisudvarnokon tartottuk meg. Vendégünk dr.Tóth Erzsébet orvosnő volt.
Ezúttal, közkívánatra egészségügyi témával jelentkeztünk. Dr.Tóth Erzsébet az előadással egybekötött programon az egészséges életmód alapjairól beszélt.
A légzés - sok ember egyszerűen nem lélegzik helyesen. Légzéskárosítók is megjelentek környezetünkben, többek között illatosítók és aromagyertyák formájában, melyek a legtöbbször káros anyagokat szabadítanak fel.
A megfelelő és jó minőségű víz - túlcivilizált életünkben rengeteg ízesített italt fogyasztunk, ami helytelen szokás. A legjobb a tiszta víz és a nem filteres gyógynövénytea. Naponta legalább 1,5-2 liter vízre van szükségünk. Talán fel sem fogjuk, milyen kiváltságos helyen élünk és helyzetben vagyunk, hiszen elérhető mélységben van alattunk az ivóvíz.
Alvás - 2-3 nap alvásmegvonás után az ember nem tudna élni. Sokan küszködnek alvászavarokkal. Eláraszt bennünket az információs szemét, megzavarhat a rengeteg reklám, állandóan sietünk. Próbáljuk szűrni az információkat! Nem kell mindent elhinni, nem kell mindent megnézni, meghallgatni. Szelektáljunk! Tapasztaljuk ki azt is, mit fogyaszthatunk vacsorára és hány fokos legyen szobahőmérséklet, hogy jól tudjunk aludni.
Helyes táplálkozás - három elemből áll: szénhidrátok, fehérje és zsiradék. Mostani táplálkozásunk eltolódott a szénhidrátok irányába, pedig a helyes egyensúly fontos. Ha lehet, tönköly- vagy alakkorbúzából készült ételeket fogyasszunk. A koleszterin-mizéria sem teljesen megalapozott, hiszen koleszterinre szüksége van a szervezetünknek. Van egy alapélelmiszer, ami nagyon fontos: a tanyasi biotojás.
Szóba került még a D-vitamin szerepe, és a nőket érintő csontritkulás témája, amellyel kapcsolatban szintén sok a téves információ.
A doktornő hangsúlyozta: az egészség alapja az egészséges életmód.
Az előadás után a közönség is feltehette, és el is árasztotta kérdéseivel az előadót. Kellemes, érdeklődő hangulatban telt a klubest kérdezz-felelek része is.
A programot Póda Erzsébet, a Barátnő Polgári Társulás elnöke moderálta.
Az estre a Barátnő Polgári Társulás "Közöttünk élnek, sikeresek lettek" elnevezésű projektje keretén belül került sor, melyet Szlovákia Kisebbségi Kormányhivatala támogat.
Póda Erzsébet felvételei
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Egészség természetesen
A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.
2016.11.10. 25
Harmónia és erő
A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.
2016.10.26. 14
Barátnő klubestek Gömörben
Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.
2016.10.12. 17
A fotózás szépségei
Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.
2016.10.3. 10
Egy kötetlen és rendhagyó klubest
Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.
2016.9.19. 16
Zarándokúton – El Camino kalandok
Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.
2016.7.18. 20
A rovat további cikkei
Gálával és díjátadóval ünnepeltek
Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.
2024.9.23.
Kire bízzuk házi kedvencünket?
Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?
2024.7.14.
Látássérültek rehabilitációja
Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.
2024.4.29. 1
Fények vakondja 2024: győztesek
Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.
2024.4.12.
Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.
2024.3.9.