Egy kötetlen és rendhagyó klubest


  2016.9.19. 3:22

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.


A Barátnő Polgári Társulás fontos mérföldkőhöz érkezett!

Amikor 2013 elején gondolkodni kezdtünk azon, hogyan találkozzunk az első és eddig egyetlen felvidéki magyar internetes női magazinunk, a netBarátnő olvasóival élőben, még nem is álmodtunk arról, hogy az eseménysorozatnak mekkora sikerei lesznek. Tucatnyi helyszínen voltak már találkozóink tucatnyi vendéggel tucatnyi témában.


Most mérföldkőhöz érkeztünk. Már a 20. Barátnő Klubestre került sor 2016. szeptember 16-án Dunaszerdahelyen!


A 20. klubest meghívott vendége dr. Gašpar Alica közkedvelt és népszerű pszichiáter volt, akivel olyan témáról beszélgettünk, amiről eddig még nem: az orvos és a túlvilág kapcsolatáról, tudatalattiról, lélekről és reinkarnációról! Az estet Póda Erzsébet, a polgári társulás elnöke moderálta.
Szóba kerültek még olyan fogalmak is, mint a pszichés és mentális betegségek, a depresszió és skizofrénia, azok lehetséges okai, magyarázatai és kezelése. A kötetlenül alakuló beszélgetésben a közönség is feltette kérdéseit, amelyekre kimerítő és rendhagyó válaszokat kaphatott.


A klubestet olyan rendkívüli érdeklődést kísérte, hogy a helyszín szűknek bizonyult.

Huszár Ágnes felvételei

Az estre a "Közöttünk élnek - sikeresek lettek" elnevezésű projektünk keretében kerül sor, melyet Szlovákia Kormányhivatala támogat a kisebbségi program keretében.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20


Nők és egészség

Az idei első klubestünket Kisudvarnokon tartottuk, vendégünk pedig a népszerű orvosnő, dr.Tóth Erzsébet volt.

2016.6.10.    20

A rovat további cikkei

Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.