Eltitkolt igazság


Bíró Szabolcs  2007.9.16. 8:02

Hat évtizedes hazugságról rántották le a leplet.

A Wehrmacht tábornokai hosszú évekig azt állították, semmit sem tudtak a holokausztról, a zsidók, romák, szlávok, homoszexuálisok, fogyatékossággal élők és egyéb, alacsonyabb rendűnek tartott emberi csoportok ellen elkövetett bűnökről.

A világ több mint hatvan éven keresztül úgy tudta, csak az SS és Hitler tudott a fajelmélet részleges végrehajtásáról, a birodalom katonái, tábornokai és egyéb magas beosztású tisztjei azonban csak a hazáért harcoltak. A háború alatt a Wehrmacht és a Luftwaffe több magas beosztású tisztje is brit hadifogságba került. Ők a háború után leveleket írtak Churchillnek, szabadlábra helyezésüket kérték, s azt ígérték, hogy segítenek egy új, békés Németország megteremtésében. Ezt a kérelmüket azonban elutasították, hisz a hadifoglyok nem tudhatták, hogy a fogságban töltött beszélgetéseik minden egyes szavát gramofonlemezre vették.

A brit titkosszolgálat MI19-es részlege 1942 és 1945 között egy titkos műveletet hajtott végre, melynek során a fontosabb beosztású német tiszteket a londoni Trent Park egyik épületében tartották fogva, közös börtöncellákban, melyeket bemikrofonoztak. Eleinte még csak hadicseleket akartak kihúzni a foglyokból. Idővel azonban rájöttek, hogy sokkal több mindent megtudhatnak. Több száz ember közreműködött az ügy érdekében: technikusok, tolmácsok, besúgók és ügynökök… Különféle „csalikat” vetettek be annak érdekében, hogy a tisztekből használható információkat csikarjanak ki: a háború állásáról szóló újságcikkeket és rádiós hírfoszlányokat juttattak el hozzájuk, és összezárták a Wehrmacht tábornokait a Luftwaffe parancsnokaival. Az eredmény megdöbbentő volt: műveleti titkok helyett valami egészen mást tudtak meg a foglyoktól…

A háború alatt 10 191 német, illetve 567 olasz fogoly fordult meg a Trent Park épületében, és az MI19-nek 64 427 beszélgetést sikerült lemezre játszania. Most, amikor a foglyok közül talán már senki sem él, hozták napvilágra a 167 legjelentősebb felvételt, melyben a harmadik birodalom hadseregének vezetői elborzadva mesélik egymásnak azt, amit ezután egész életükben tagadtak.

A legmegrázóbb részletek

Von Thoma tábornok, egy oroszországi páncélos hadosztály parancsnoka: „Szégyellem, hogy tiszt vagyok. (…)Persze, hogy (Hitler) mindenről tudott. Titokban élvezte is. Aaz emberek nem lármázhattak – ha megtették, letartóztatták és megverték őket.”

Heinrich Kittel altábornagy: „Miket láttam! Lettországban, Dvinszk közelében az SS tömeges kivégzéseken gyilkolta le a zsidókat. 15 SS katona és kb. 60 lett volt jelen, a világ legkegyetlenebb emberei. Vasárnap reggel még az ágyban voltam, amikor meghallottam a lövéseket. Kinéztem, férfiakat, nőket és gyerekeket láttam, mindegyiket meztelenre vetkőztették. A kivégzők először egy kupacba rakták a ruhákat. Aztán 20 meztelen nőnek az árok mellé kellett állnia. Belelőtték őket. (…) Arccal az árok felé…. Aztán mögéjük lépett 20 lett, és mindegyiket fejbe lőtte, beleestek az árokba.(…) A hároméveseket megragadták a hajuknál fogva, felemelték és lelőtték őket, majd bedobták őket az árokba. A saját szememmel láttam. Bárki láthatta. (…) A nők kérdése nagyon homályos fejezet. Nem is tudjátok, hogy milyen hitvány és buta dolgok történtek.”

Edwin von Rothkirch und Trach tábornok: „Hadd mondjak valamit, az elgázosítás messze nem a legrosszabb dolog! (…) Először az emberek megásták a saját sírjukat, aztán a kivégzőosztag lelőtte őket. Néhányan nem haltak meg, és egy réteg földet lapátoltak közéjük. Voltak rakodóik, akik a holttesteket rájuk pakolták, mert túl gyorsan estek a gödörbe. Az SS tette ezt. Ismertem egy SS parancsnokot, aki azt mondta: ’Le akarja fényképezni a kivégzést? Mindig reggel lőjük le őket, de ha szeretné, még van néhány, azokat délután is lelőhetjük.’”

Dr. Friedrich Von der Heydte ezrdes: „Félmillió embert végeztek ki ott (a csehszlovákiai Theresianstadtban lévő koncentrációs táborban). Úgy tudom, az összes bajorországi zsidót oda vitték. De a táborban soha nem volt túlzsúfoltság. Értelmi fogyatékosokat is elgázosítottak.”

Walther Bruns vezérőrnagy (a több ezer rigai zsidót lemészárló kivégzőosztagokról): „Azok a cinikus megjegyzések! Bárcsak azt láttam volna, hogy az óránként váltott kivégzők utálattal végzik a munkájukat, nem pedig olyan megjegyzéseket tesznek, hogy 'Ott jön egy zsidó szépség!' Még mindig emlékszem mindenre – egy csinos nőre égővörös ingben. A sok beszéd arról, hogy a fajt tisztán kell tartani. Rigában először megerőszakolták, majd lelőtték őket, hogy ne tudjanak beszélni.”

Erwin Josting ezredes (egy osztrák barátjáról, akitől egy hadnagy azt kérdezte): „,Szeretné megnézni? Igen szórakoztató műsor zajlik errefelé; egy csomó zsidót megölünk’. A csűr tele volt nőkkel és gyerekekkel. Benzint locsoltak rájuk, és elevenen megégették őket. Nem tudják elképzelni, milyen volt a sikítozásuk.”

A cikket, illetve a fent közölt idézeteket azoknak az embereknek ajánlom figyelmébe, akik máig nem hisznek az áldozatok számában, akik még mindig csak nagyszájú mellveregetőknek, saját népük tragédiájából hasznot húzóknak tartják a zsidókat. Mert vannak ilyenek, sokkal többen, mint gondolnánk. De vajon mikor fogják jobban kinyitni a szemüket? Ha ezek a titkos felvételek nem segítenek ebben, hát akkor azt kell hinnem, semmi…

(A pontos adatok és idézetek forrása a Múlt-kor történelmi portál)



Hozzászólások

Orbán Erika, 16. 09. 2007 11:09:40 Köszönet.
Kedves Szabolcs! Örülök, hogy nyilvánosságra kerültek ezek a dolgok. Néha én is találkozom olyan emberrel, aki tagadja a Holokauszt létezését. Miért, miért nem...?! Ez legyen az ő lelkiismeretének a dolga. Mindenesetre ez egy olyan fejezet volt az emberiség történetében, amit nem szabad hagyni megismétlődni! Mindenkivel megnézetném a fényképeket, mindenkit elvinnék Auswitzba, aki kicsit is kételkedik ezekben a dolgokban. Elvinném oda a magukat "Neonáci"-nak nevező huszonéveseket, hogy rádöbbentsem őket arra, milyen kegyetlen is a mi fajunk! Üdvözlettel, Erika
    
Bíró Szabolcs, 19. 09. 2007 12:25:15 Re: Köszönet.
Kedves Erika! Izgalmas, érdekes és rendkívül nyomasztó téma ez. Caleb Carr írta az első könyvében, hogy minél alaposabban tanulmányozta a sorozatgyilkosokat, annál biztosabb lett benne, hogy mindig is léteztek. Minél mélyebbre merül az ember a kutatásban, annál inkább megbizonyosodik felőle, hogy szörnyetegek és rémtettek mindig is voltak, az emberiséggel egyidősek. Ma is vannak, és sajnos mindig is lesznek... Ezeken talán még az sem segítene, ha ellátogatnának Auschwitzba vagy bárhová. Ők egy egészen sötét dimenzióban élik meg a világot, kár hogy csak spirituálisan zárkóznak el tőlünk. Nem ártana fizikailag is elkülönülniük. Mondjuk a Plútóra... Köszönöm a véleményt! Üdvözlettel: Szabolcs
Mercedes_Cortez, 31. 03. 2011 23:51:33 --
A médiát a Világbankot és sok más dolgot Zsidó irányít. ebből lehet következtetni hogy azt hallod, látod amit ők akarnak és engednek! Talán Hitler volt az az ember, aki ez ellen tudott volna tenni, de ezt már sosem tudjuk meg.
@


A rovat további cikkei

Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.   


Minek örül a férfi karácsonykor

Sztereotípiák és valóság. Tudd meg, hogy milyen karácsonyi ajándékoktól dobban meg igazán egy férfi szíve!

2023.12.3.   


Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.   


A legnagyobb balesetek a Forma1-ben

A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...

2023.7.17.   


A zenélés 3 előnye

PR-cikk

A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?

2023.6.30.