Home office-ban a fél ország


Sajtóhír  2020.3.24. 20:00

A járvány előtt az alkalmazottak alig néhány százaléka dolgozott távmunkában, most ez jelenti a megoldást a dolgozók egészségének megóvása és a működés folytatása érdekében.

A távmunkában dolgozók számának drasztikus növekedése viszont még ott is komoly kihívást jelenthet – a cégek, a munkavállalók, a családok részéről egyaránt – ahol ezt eddig is alkalmazták. Hosszabb távon kell ugyanis biztosítani a technikai eszközöket, az ergonomikus munkakörnyezetet, és jelen esetben még a családi összhangra is figyelni kell – hívta fel a figyelmet a K&H.


A 2018-as távmunkavégzésre vonatkozó KSH adatok szerint a járvány előtt az alkalmazottak mindössze 3,7 százaléka, 144 ezer fő dolgozott irodán kívül, ez azonban most nagyot változhat. „Mivel jelenleg a cégek számára az egyik legészszerűbb döntés az otthoni munkavégzés elrendelése, ezért rövid időn belül sokszorosára növekedett a távmunkában dolgozók száma. Mindez azt jelenti, hogy az irodában használt technikai eszközöket és ergonomikus irodai környezetet otthon kell biztosítani, kialakítani. Ez pedig még ott is komoly kihívást jelenthet – a cégek, a munkavállalók, a családok részéről egyaránt –, ahol a távmunkát korábban is alkalmazták gyakorlatként” – tájékoztatott Végh József, a K&H HR igazgatója a munkáltatói kihívások kapcsán.


A technikai feltételek az elsődlegesek

Az otthoni munkavégzés elsődleges feltétele a biztonságos technikai háttér megteremtése. Ehhez látni kell azt, hogy a távmunka a járványt megelőzően sok esetben azt jelentette, hogy otthon elvégezte valaki a feladatait, amit aztán beküldött az irodába. A távmunkában dolgozók 26 százalékának ugyanis nem volt hozzáférése a munkahelyi hálózathoz. A jelenlegi körülmények ezért egy új helyzetet teremthetnek technikailag még azon cégek számára is, ahol már korábban sem volt ismeretlen az otthoni munkavégzés. A hazai vállalatoknak ugyanis a távmunka többhetes zavartalan, folyamatos működéséhez távoli elérést, a céges levelezéshez és dokumentumokhoz hozzáférést, valamint saját eszközöket kellett biztosítani – akár néhány nap alatt.

Ergonomikus munkakörnyezet otthon

A technikai feltételek megteremtése mellett kisebb hangsúlyt kap az ergonomikus munkakörnyezet otthoni biztosítása, pedig ez is az egyik kulcskérdés lehet. Tekintettel arra, hogy a megfelelő munkakörülmények a közérzetünk és hatékony munkavégzésünk szempontjából egyaránt meghatározó, otthon is érdemes kialakítanunk egy fix helyet a munkavégzésünkhöz, ahol a megtámasztott ülés, a képernyő megfelelő magassága és a lábak kényelmes elhelyezése megoldható.


Családi home office

A KSH felméréséből az is kiderült, hogy az alkalmazottak többsége (67%) egyetért azzal, hogy távmunkavégzés esetén a munka és a magánélet könnyebben összeegyeztethető, vélhetően annak köszönhetően, hogy 82 százalék szerint a home office rugalmasabb időbeosztást tesz lehetővé, 61 százalék szerint jobban tervezhetők a feladatok, 57 százalék szerint pedig az otthoni környezetben kevesebb a zavaró tényező. „A mostani távmunkavégzés abban is jelentősen eltérő a korábbi gyakorlattól, hogy sok esetben a család összes tagja, kicsik és nagyok is otthon tartózkodnak. Ahogyan azonban a munkahelyen a munkatársainkkal, úgy az „otthoni irodánkban” is az a célszerű, ha világosan jelezzük, milyen feltételekre, magatartásra van szükség a család többi tagjától ahhoz, hogy valóban hatékonyan elvégezhessük feladatainkat. Kisgyerekek esetén ezt persze jóval nehezebb megoldani, így akár azt is érdemes végig gondolni, hogy a normál munkaidőtől függetlenül melyek azok az órák, amikor koncentráltan tudunk dolgozni” – tanácsolja a szakember.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Ünnepvárás

Sajtóhír

Zenével és verssel hangolódtak az ünnepekre a látássérültek Szolnokon.

2024.12.13.   


Adventi lisztadomány

Sajtóhír

Ünnepélyes adományátadó a Szolnoki Vármegyeháza dísztermében.

2024.11.30.   


Gálával és díjátadóval ünnepeltek

Zana Anita

Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.

2024.9.23.   


Kire bízzuk házi kedvencünket?

Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?

2024.7.14.   


Látássérültek rehabilitációja

Sajtóhír

Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.

2024.4.29.  1   


Fények vakondja 2024: győztesek

Sajtóhír

Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.

2024.4.12.   


Életmódklub látássérülteknek

Sajtóhír

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

2024.3.26.   


Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.