Így zajlik a kerttervezés
Szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik kerttel rendelkeznek, hiszen nincs is jobb, mint egy álmos nyári délutánon kint tölteni az időt.
A kerttervezés azonban nem annyira egyszerű, mint ahogy az elsőre tűnik. Nem is csoda, hogy egy külön szakma épül erre a tevékenységre, amely inkább hívható művészetnek, mint egyszerű fizikai munkának. Persze saját magunk is nekiállhatunk a dolognak, amennyiben van elég időnk, energiánk és kedvünk, viszont érdemes megfontolni, hogy már első körben is szakember segítségét kérjük, ha a kerttervezés kerül a napirendre.
Ennek két nagyon lényeges oka van. Egyrészt egy profi sokkal rövidebb idő alatt képes kivitelezni a dolgot, másrészt valószínűleg sokkal olcsóbban is. Persze a kerttervezésnek van egy bizonyos költsége, ám aki már régóta tevékenykedik ebben az iparban, az valószínűleg jóval olcsóbb ajánlatokat fog tudni beszerezni, mint valaki, aki még csak most kezdi. Fontos tudni, hogy mit szeretnénk, ugyanis ahhoz, hogy olyan legyen a végeredmény, ami valóban a szívünk vágya és minden igényünket kielégíti, rendelkeznünk kell egy kívánságlistával.
Nyugodtan szárnyaljon a képzelete, hiszen a kerttervezés folyamatának első lépéseként ezek átbeszélésére kerül sor. Amennyiben nincs valamire keret, akkor egy magasan képzett szakember jó eséllyel tud ajánlani valami alternatívát helyette. Mindenképpen érdemes átgondolni, hogy szükséges az öntözőrendszer telepítése vagy sem.
A specialisták jó szívvel ajánlják majdnem minden esetben, ennek ellenére a kert tulajdonosok még mindig ódzkodnak ettől egy kicsit. Ennek oka általában az, hogy megannyi félreértés övezi ezt a területet még mindig. Az első általában az szokott lenni, hogy mind az öntözőrendszer telepítése, mind pedig a használata nagyon költséges, nem is beszélve a karbantartásáról, amely mindennek tetejébe még macerás is.
Ez azonban nem így van. Természetesen a telepítésnek van költsége, habár ez a termék azon rendszerek egyike, amelyek visszahozzák az árukat. Már megannyi mérés kimutatta, hogy aki az öntözőrendszerre támaszkodva tartja rendben a kertjét, az sokkal kevesebbet fizet, mint aki a hagyományos slagos locsolást választja. A karbantartással kapcsolatosan pedig el lehet mondani, hogy amennyiben rendeltetésszerűen van használva a termék, úgy évi kétszer kell csak ellenőriztetni és az sem kerül sokba.
Nem is csoda hát, hogy nagyon sok szakember ajánlja! Amennyiben még többet szeretne tudni a kertépítésről vagy az öntözőrendszerről, akkor mindenképpen megéri ellátogatni az egyik legjobb szakértő oldalára.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Fókuszban a látás és a diabétesz
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.
2023.9.12.
Ahol a képzelet és a valóság összeér
Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.
2023.8.30.
A legnagyobb balesetek a Forma1-ben
A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...
2023.7.17.
A zenélés 3 előnye
A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?
2023.6.30.
Harmadik generációs fűtőfilm
Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.
2023.5.24.
A történelem legnagyobb kaszinórablásai
Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.
2023.5.9.
A világ legjobb pókerjátékosai
A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.
2023.5.9.
Nyugdíj-előtakarékossági formák
Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.
2023.4.16.
Öltözködési szabályok
Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?
2023.4.12.
Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz
Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.
2023.3.6.
Fények vakondja – irodalmi pályázat
Immár 12. alkalommal hirdették meg a „Fények vakondja” elnevezésű pályázatot.
2023.1.30.