Nők, hormonok, betegségek
Klubestünket nemrég Gútán tartottuk meg, ezúttal egészségügyi témával jelentkeztünk. Vendégünk dr.Tóth Erzsébet orvosnő volt.
A doktornő az előadással egybekötött programon a női hormonháztartásról és hormonegyensúlyról, a hormonproblémákról, azok okairól beszélt.
Részletesen elmagyarázta az ösztrogén-túlsúly okait, valamint a táplálkozás, egyes élelmiszerek, vegyszerek, kozmetikumok és a hormonok egymásra hatását. Azt is elmagyarázta, hogyan ismerhetjük fel magunkon ezeket a hatásokat és a hormonegyensúly megbomlásának tüneteit.
Érintette az ivóvíz tisztasága, valamint az elegendő D-vitamin felvétel fontosságát is.
Az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás elengedhetetlen egészségünk megőrzése érdekében – emelte ki előadásában.
"A múlt század ötvenes évei aktív korú nőinek mára felnőttek a gyerekeik, unokáik vannak, akik a természet körforgásának "köszönhetően" többszörösen terheltek a különböző hormonokkal. Fontos tudnunk, hogy ezek a hormonok mind-mind ösztrogén hatásúak. Nem ismerünk vegyszereket, melyek az eltúlzott ösztrogénhatást kiegyenlítenék, tehát kiegyensúlyozatlan hormonhatásoknak vagyunk kitéve... A hormonok adagolása már kisgyerekkortól végigkísér bennünket" - hangsúlyozta dr. Tóth Erzsébet orvos.
Az előadás után a közönség is feltehette, és el is árasztotta kérdéseivel a doktornőt. Kellemes, érdeklődő hangulatban telt a klubest kérdezz-felelek része is.
Az estre a Barátnő Polgári Társulás "Közöttünk élnek, sikeresek lettek" elnevezésű projektje keretén belül került sor, melyet Szlovákia Kisebbségi Kormányhivatala támogat.
Póda Erzsébet felvétele
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Egészség természetesen
A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.
2016.11.10. 25
Harmónia és erő
A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.
2016.10.26. 14
Barátnő klubestek Gömörben
Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.
2016.10.12. 17
A fotózás szépségei
Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.
2016.10.3. 10
Egy kötetlen és rendhagyó klubest
Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.
2016.9.19. 16
Zarándokúton – El Camino kalandok
Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.
2016.7.18. 20
A rovat további cikkei
Elemi rehabilitáció és életminőség-javítás
Konferencia a látássérültek elemi rehabilitációjáról és az életminőségük javításáról.
2025.4.1.
Szolnok a 950. hatványon
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, immár tizennegyedik alkalommal hirdette meg novellaíró pályázatát, „Fények vakondja” elnevezéssel.
2025.3.25.
Látássérültek országos konferenciája
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete (JNSZMVAKOK) március 27-én délelőtt 10 órától szakmai napot tart...
2025.3.17.
Ismét indul a „Fények vakondja" pályázat
Újra tollat ragadhatnak az amatőr novellisták, indul a „Fények vakondja” elnevezésű pályázat.
2025.1.26.
Így lendítsd fel szerelmi életed!
Mi történik akkor, ha a szenvedély alábbhagy, és az együttlétek monotonná válnak? Hogyan nyerheted vissza a régi tüzet? Alábbi cikkünkben 3+1 bevált tippet mutatunk ehhez!
2025.1.17.