Reménnyel a beteg gyermekekért


Közlemény  2015.4.16. 0:46

A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány személyes érintettség révén, 1999-ben jött létre.

Amikor 1998-ban kislányunknál, Annánál diagnosztizálták a leukémiát egy világ dőlt össze bennünk. Azt gondoltuk, ilyen velünk nem történhet meg. Az első sokk után következtek a hétköznapok és meg kellett tanulnunk küzdeni. Nem járt más a fejünkben csak a gyógyulás. Saját magunk megtapasztaltuk, és láttuk a többieket is, hogy milyen nehéz lelkileg és anyagilag mindezt végigcsinálni hosszú hónapokon, éveken keresztül. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy tenni kellene valamit, amely átsegíti a sorstársakat ezen a nehéz helyzeten.


A következő évben létrehoztuk a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítványt, és célul tűztük ki, hogy lehetőségeinkhez mérten mindenben támogatni fogjuk országosan a kis betegeket, családjaikat és az őket gyógyító centrumokat. Mindez meg is valósulhatott a támogatóknak, az adományoknak és az adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően.
(ADÓSZÁM:18557071-1-09)

Eddig közel 1400 családdal álltunk kapcsolatban, akiknek segélyt adtunk, természetbeni adományt közvetítettünk, tartós élelmiszerrel segítettünk, és ha a gyermek csontvelő-transzplantáción esett át, akkor az otthoni steril körülmények minél jobb biztosításához az orvosok által összeállított sterilcsomagot biztosítottunk. Ezeken túl családi programokat szervezünk részükre, pszichológust foglalkoztatunk, műszereket, egyszer használatos eszközöket vásárolunk és a kórházpedagógusokat háttér-eszköztámogatással segítjük.


Szeretnénk a jövőben is mindent megtenni értük, ezzel a sorsnak megköszönni, hogy a lányunk meg gyógyult, ami a legnagyobb kincs számunkra. Azt, hogy mind ezt folytatni tudjuk az adományok és a felajánlások teszik lehetővé. Azt hogy jó úton haladunk az jelzi, hogy a szakorvosok a hasonló célból létre jött civil szervezetek közül az általunk képviselt alapítványt választották a leghasznosabbnak.

A honlapunkon a www.remenyalapitvany.hu illetve közösségi oldalunkon a www.facebook.com/veledvagyok bővebb információkat találhatnak eddigi eredményeinkről, munkánkról.

Felvételek:
1. Kézműves foglalkozás az intézményben
2. Cs.Dominik ajándékozása



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.   


Minek örül a férfi karácsonykor

Sztereotípiák és valóság. Tudd meg, hogy milyen karácsonyi ajándékoktól dobban meg igazán egy férfi szíve!

2023.12.3.   


Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.   


A legnagyobb balesetek a Forma1-ben

A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...

2023.7.17.   


A zenélés 3 előnye

PR-cikk

A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?

2023.6.30.