Tapintható történelem
Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete és a Damjanich János Múzeum egy különleges programmal várta a látássérült érdeklődőket Szolnokon a közelmúltban.
A nem mindennapi tárlatvezetés apropóját a szolnoki csata 175.
évfordulója adta. Bagi Gábor előadásában a tárlatra érkezők sok érdekességet megtudhattak az ütközetről és a katonai egyenruhák változásairól a kuruc kortól az I. világháborúig. Kézbevehető tárgyakon keresztül jelent meg ezen a délelőttön a történelem. A résztvevők megfoghatták a különböző harci eszközöket:
tőröket, kardokat és szablyákat. Felpróbálhatták a katonák öltözékeit, sisakjait. Jól látható módon nagyon élvezték az egyesület tagjai a „Tapintható történelem” elnevezésű programot.
A különleges tárlatvezetésen harmincegy látássérült vett részt. A vármegyeszékhelyen kívül jöttek Jászberényből, Vezsenyről és Jászalsószentgyörgyről is, többen vakvezető kutyával érkeztek.
– A Damjanich János Múzeummal már évek óta együttműködik egyesületünk.
Több alkalommal szerveztünk hasonló programot a múzeummal, és mindig nagy sikert aratott. A szolnoki csata erre most egy újabb alkalmat adott – mondta Pesti Zoltánné Mária, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete elnöke.
– Külön öröm számomra, hogy nemcsak a szolnoki tagjaink jöttek el a programra, hanem több településről is érkeztek érdeklődők. Emellett az is boldogság számomra, hogy ezen a napon valóban „tapintható volt a történelem”, ezáltal teljesebb élményben volt részük a teljesen vak és az aliglátó társainknak is – tette hozzá az elnök.
A rendezvény végén a résztvevők csapatokba verbuválódtak, és egy a tárlathoz kapcsolódó kvízjátékban vettek részt, a nevetés és a jókedv ekkor sem maradt el. A Damjanich János Múzeum és a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete az év második felében is tervezz hasonló rendezvényt.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Gálával és díjátadóval ünnepeltek
Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.
2024.9.23.
Kire bízzuk házi kedvencünket?
Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?
2024.7.14.
Látássérültek rehabilitációja
Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.
2024.4.29. 1
Fények vakondja 2024: győztesek
Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.
2024.4.12.
Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.
2024.3.9.
Látássérültek kézműveskedtek
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.
2024.2.18.
Készüljünk fel a téli autózásra!
Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.
2024.1.16.
Fények vakondja 13.
Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.
2024.1.8.