Veterán autók a porondon


Darnai Bálint  2022.9.3. 22:36

Újabb veterán-autóstalálkozót szerveztek a közelmúltban Csilizpatason.

A Csemadok Csilizpatasi Alapszervezete és a helyi önkormányzat közösen tartott nyárbúcsúztatót szeptember1-jén.

A községbe ez alkalomból újra megérkeztek a veterán-autók. A Csallóközi Flúgos Futam csapat Ulekla László vezetésével látványosan vonult be a községbe: motorbiciklik, autók és kerékpárak mutatták meg magukat.

A járművek megérkezése után kultúrműsorok következtek. A Klapka György Helytörténeti Társaság, valamint a Karikás Ostor Hagyományőrző Egyesület betyárbemutatója nyitotta a napot. aAprodukció után a nap végéig a kicsiket és a nagyokat szórakoztatták, és mindenki kipróbálhatta az ostorcsapkodást is. Hervay László zenés műsora következett ezután, majd Molnár Máté Kató néninek, valamint egy közmunkásnak beöltözve szórakoztatta a közönséget.

A rendezvényen sütivásár is volt. A finomságokat a helyi nyugdíjasok készítették, az eladásból származó bevételt saját támogatásukra gyűjtötték. A Csemadok-alapszervezet és az önkormányzat gulyást főzött és árusított, ezen kívül palacsintát és főtt kukoricát is kínáltak, melyek bevétele pedig a Csemadok-alapszervezetet tevékenységére lesz majd fordítva.

A rendezvényt a helyi önkormányzat, kis- és nagyvállalkozók, szorgos önkéntesek, a helyi nyugdíjas- és tűzoltóegyesület támogatta. Ezúton szeretnénk megköszönni a támogatást a segítőkész embereknek!












Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fények vakondja 2024: győztesek

Sajtóhír

Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.

2024.4.12.   


Életmódklub látássérülteknek

Sajtóhír

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

2024.3.26.   


Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.   


Minek örül a férfi karácsonykor

Sztereotípiák és valóság. Tudd meg, hogy milyen karácsonyi ajándékoktól dobban meg igazán egy férfi szíve!

2023.12.3.   


Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.