Zarándokúton – El Camino kalandok


  2016.7.18. 0:55

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

A beszélgetést, melynek a Zarándokúton – El Camino kalandok címet adtuk, nagy érdeklődés kísérte, a környékbeli településről is jött közönség.


A csallóközi (Csallóközeperjes) származású Oriskó Erzsébet egészségügyi nővérként dolgozik, és elhivatottan végzi munkáját közel harminc éve. Egy könyv elolvasása után fogalmazódott meg benne, belső indíttatásként, hogy végigjárja a zarándokutat. A klubesten a moderátor, Póda Erzsébet, kérdéseire válaszolva elmondta, hogy egyre többször akadt rá a zarándokúttal kapcsolatos írásokra, információkra, és ezek mind azt erősítették meg benne, hogy neki kell vágnia az útnak. Sokszor voltak olyan pillanatai, amikor látta saját magát hátizsákkal a vállán, és olyan tájakon vándorol, ahol azelőtt még soha nem járt. A felkészülésről is kérdeztük, és kimerítő választ kaptunk. Mesélt az út egyes szakaszairól, a vándort ért nehézségekről, az érdekességekről, és a hihetetlenül szép pillanatokról is. A zarándoklat alatt szerzett tapasztalatokról és élményekről. Egy kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy: „Az El Caminón sosem vagyunk egyedül. Mindig akad útitárs pár órára vagy pár napra, akivel el lehet beszélgetni, illetve a helyiek is nagyon kedvesek, barátságosak és nyitottak. Mindig hittem, hogy létezik isteni gondviselés, de most már biztos vagyok benne. "


A beszélgetés részeként kézbe vehettük a zarándokútlevelet, és a térképen követhettük az útvonalat, amelyet Oriskó Erzsébet végigjárt, valamint az utakat bizonyító okleveleket is. Végül megnézhettük a vándorlás alatt készült fényképeket, majd a közönség árasztotta el kérdéseivel vendégünket.


A kőhídgyarmati klubest különleges élményt nyújtott minden érdeklődő számára. Azon kívül, hogy megismerkedhettünk egy bátor, kíváncsi, kalandvágyó, merész emberrel, nővel, azt is megtudhattuk, hogy senkinek sem kell félnie a kihívásoktól. Keresni kell az új lehetőségeket, merni kell dönteni, hiszen erre van szüksége mindenkinek, aki arra vágyik, hogy teljesüljenek az álmai.

Kabók Zita felvételei

Az estre a Barátnő Polgári Társulás "Közöttünk élnek, sikeresek lettek" elnevezésű projektje keretén belül került sor, melyet Szlovákia Kisebbségi Kormányhivatala támogat.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Nők és egészség

Az idei első klubestünket Kisudvarnokon tartottuk, vendégünk pedig a népszerű orvosnő, dr.Tóth Erzsébet volt.

2016.6.10.    20

A rovat további cikkei

Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.