Hiszek egy…

Bernád Emese 2007.12.13. 16:02

Miben is? Nehéz kérdés! Manapság újra divatba jött a vallásosság...

...az esküvő meg a keresztelő, a bérmálkozás vagy első áldozás. És itt vagyok én, a hitetlen! Azt nem állítanám, hogy ateista nevelést kaptam, mert bár nem kereszteltek meg, azért azt sem sulykolták belém, hogy nincs Isten. Voltam persze úttörő meg KISZ-es, mint mindenki más. De szüleim a lelki gyakorlatok és ima helyett rám bízták a szabad hitkeresést. Kaptam Bibliát, szentek meg pápák életéről szóló könyveket, lapozgattam a Koránt, Buddha tanításait, a Bhagavad Gítát, de Konfuciuszt, Kantot, Kierkegaardot is. Hát, mit is mondhatnék? Nem sikerült ráakadnom az örök igazságra, de ezzel, gondolom, nemcsak én vagyok így.

Van ugye először is a katolicizmus. A Biblia meg a szentek életéről szóló legendák elvarázsoltak, de a pápák életének alaposabb megismerése elvette a kedvemet. Pont ők, akiknek pedig a példamutatás lett volna a feladatuk! Ráadásul már azt sem sikerült megértenem, miért éppen azok az evangéliumok kerültek be a Bibliába, és mi volt a gond az apokrifnak nevezett iratokkal. A szeretet vallása, amelyet tűzzel és vassal, valamint népirtással terjesztettek. A gyakori pedofília... Meg a búcsúcédulák... Ami ellen Luther is fellázadt és új vallást alapított. Ahogy azt Kálvin is tette. Aki aztán kéjesen megégettette Szervétet. De talán az egészben a legvisszataszítóbb az általam ismert hívek viselkedése volt. Van ugye a kötelező penzum: az esti ima meg a vasárnapi templomba járás. Ezeket letudva a többi dolgot aztán mindenki saját belátása szerint irányítja. Meg is van az eredménye: a szülőket nem tisztelik, lopnak, csalnak, házasságot törnek, elkívánják embertársuk házát, feleségét és egyéb dolgait.

A többi vallás sem nyerte el feltétel nélküli tetszésemet: a sok bölcs és igaz dolog mellett nagyon sok igazságtalansággal találkoztam, ezért egyikben sem tudtam feltétel nélkül hinni…

Így éldegéltem hitetlen kis életemet, mígnem cseperedő lányom nekem szegezte az örök filozófiai kérdést: van-e Isten? Mit tegyek? Sem az igenlő, sem a nemleges válasz nem felel meg az általam képzelt képnek, úgyhogy az igazságnak megfelelően nem tudom-mal válaszoltam. Elmondtam mindkét eshetőség pro és kontra érveit, egy kisiskolás értelmi szintjéhez próbálván igazítani azt. Döntse el ő, melyik jobb: meghalni és a mennybe jutni, vagy újra és újra megszületni, örök körforgásra ítéltetvén.

És akkor nyolcéves lányom kimondta a nagy igazságot: „Tudod anya, szerintem minden országban az az Isten van, amelyiket ők maguknak elképzelnek.”
Igen, nagy a hit ereje. És ha valamiben erősen és sokan hiszünk, akkor az úgy is van. Jézus, Mohamed, Buddha és Krisna mind megférnek egymás mellett.

Ezen felbátorodva elhatároztam, ezentúl én is erősebben fogok hinni az általam elképzelt világképben. Hogy szeretni fogják egymást az emberek, nem lesznek háborúk, éhezők, szegények. Hogy kinek-kinek az érdemei szerint, és nem az ügyeskedésen, a szemfényvesztésen, az átverésen múlik majd.

Hogy az Isten valóban bennünk van, és ha szeretetben élek, akkor hitetlenül sem vár rám elkárhozás.