Az erőszakra nincs mentség
Ismét 16 Akciónap és Néma Tanúk felvonulás a nők elleni erőszak ellen.
Hamarosan kezdetét veszi a 16 Akciónap elnevezésű nemzetközi kampány, amely zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszakkal szemben. A következő hetekben számos rendezvény, többek között a Néma Tanúk felvonulás, jótékonysági műhelyvásár, filmvetítések és kerekasztal-beszélgetések várja az érdeklődőket. A rendezvénysorozat rávilágít: Magyarországon milliós nagyságrendű azon nők száma, akiknek a nők elleni erőszak fogalma a megtapasztalt napi valóságot jelenti.
1991 óta szerte a világon november 25. és december 10. között kerül megrendezésre a 16 Akciónap nevű kampány. Az esemény határdátumai nagy jelentőséggel bírnak: november 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja, míg december 10. az emberi jogok világnapja. A számos civilszervezet, intézmény és magánszemély csatlakozásával és részvételével szervezett eseménysorozat a nők elleni erőszak minden formájával szembeni fellépés és zéró tolerancia fontosságát hangsúlyozza. A 16 Akciónap rávilágít arra, hogy a nők elleni erőszak súlyos emberi jogi jogsértés, mely többek között az áldozatok életét, emberi méltóságát, testi épségét, egészségét és biztonságát sérti és veszélyezteti.
A rendezvénysorozat nyitóeseménye november 21-én (szombaton) 14:00 órakor kezdődik az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán (Budapest V., Egyetem tér 1–3.). Az eseményen megemlékezünk az elmúlt 12 hónap alatt párkapcsolati erőszak során megölt nőkről. Ezt követően 15:20-kor indul a Néma Tanúk felvonulás, amely az Egyetem térről a Kossuth térre, a Parlament elé érkezik.
Magyarországon milliós nagyságrendű azon nők száma, akiknek a nők elleni erőszak fogalma a megtapasztalt napi valóságot jelenti. Az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA) reprezentatív kutatása szerint a 15 éves koruk óta a fizikai és/vagy szexuális erőszak valamely formájának áldozatává vált magyar nők aránya a válaszadó 18–74 év közötti korosztályban 28%. Ez a 2011-es népszámlálás adataiból kiindulva több mint 1 124 000 magyar nőt jelent. A partnerük által fizikai és/vagy szexuális erőszakot elszenvedett nők aránya 21% ebben a korosztályban (ez a becslések szerint több mint 843 000 nő), míg a nők 49%-a (több mint 1 968 000 nő) ellen alkalmazott fenyegető vagy súlyos lelki erőszakot a partnere. A 18–74 év közötti magyar nők 9%-a (legalább 361 000 nő) ellen követtek el szexuális erőszakot 15 éves kora óta. Ezen túlmenően a megkérdezett magyar nők 27%-a számolt be arról, hogy 15 éves kora előtt felnőtt elkövetőtől fizikai, lelki vagy szexuális erőszakot szenvedett el. (Ez több mint 1 084 000 nőt jelent.)
A kutatás rákérdezett az interjút megelőző 12 hónapban elszenvedett erőszakra is. Ennek alapján Magyarországon jelenleg nagyságrendileg több mint 223 000 nő él olyan párkapcsolatban, amelyben fizikai és/vagy szexuális erőszak áldozatává teszi a partnere.
(További információ a jelenség elterjedtségéről a www.nokjoga.hu honlapon található.)
A NANE Egyesület a 16 Akciónap kampány más szervezőivel együtt azon munkálkodik, hogy ez a súlyos társadalmi probléma kellő figyelmet kapjon, és a nők elleni erőszak minden formájával szemben szakszerű és hatékony legyen a fellépés. A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy kísérjék figyelemmel és – amennyiben tehetik – részvételükkel tiszteljék meg a kampány eseményeit, ily módon is hozzájárulva a nők elleni erőszakkal szembeni fellépéshez.
További információ a kampányról és a programokról a 16 Akciónap honlapján és a NANE Facebook oldalán található.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Nincs felmentés
A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!
2022.4.2. 11
Holtomiglan-holtodiglan
A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.
2022.3.25.
Kényszer és ártalom
A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.
2018.11.25. 5
Pszichopapa
A szikkadt testalkatú, ráncos arcú, a hatvanat jócskán túllépő férfit talán meg se láttam volna.
2016.7.19. 8
A rovat további cikkei
Érzékhiány
Azt mondják, a nők intuitív lények: előre megéreznek, kitalálnak dolgokat...
2024.10.16. 6
Megint nőies
Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?
2024.7.31. 2 15
Viperafészkek
Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.
2024.1.24. 25
Nők a kutatásban és az IT területein
A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.
2024.1.14.
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9