Én, a Szingli

Halász Kata  2010.7.5. 5:53

Szingli vagyok. Nem, nem egy szingli! Hanem az életérzés.

Kedves Olvasó!

Először is: engedd meg, hogy bemutatkozzam (hiszen úgy illik). Szingli vagyok. Nem, nem egy szingli! Hanem az életérzés. Aggasztóan nagy a káosz mértéke a fejekben, ezért nem bírtam tovább, és úgy döntöttem, tollat ragadok, hogy egyrészt tisztázzam a nevemet, másrészt felháborodásból, de erről majd később.

Akkor vágjunk a közepébe!

Talán sokan feleslegesnek tartanák, de a tisztánlátás érdekében első dolgom, hogy elmondjam, ki vagyok. Röviden bemutatkozom hát. Nem vagyok egyedülálló! Az teljesen más. Abban benne van a lehetősége annak, hogy az illető mindennél jobban vágyik egy társra, csak most épp nincs neki. Egyesek szerint egyedülállónak lenni kényelmetlen állapot, ellentétben a szingliséggel, ami egy választott életérzés. Szeretem, hogy az vagyok, aki – nem igaz tehát, hogy a magánytól bánatosan tengetem napjaimat. Azért vagyok szingli, mert az akarok lenni! Nem vágyom társra, mert nem vagyok magányos, nem érzem azt, hogy az életem csak akkor lehet teljes, ha azt megosztom valakivel. Jól érzem magam a bőrömben és nem megterhelő, nem nyomasztó az egyedüllét. Nem beszélve arról, hogy nem csak az lehet magányos, aki egyedül van, hanem az is, aki párkapcsolatban, házasságban él. Mivel több időm jut a baráti kapcsolatok ápolására, mindig nagy társaság vesz körül.

Szeretem a szabadságot, a függetlenséget. Szeretem, hogy több időm, energiám jut magamra, nem kell elszámolnom azzal, hogy kivel, hol és meddig voltam, hogy mennyit költöttem és nem kell minden este vacsorát főznöm (különben sem eszem hat után). Ha akarom, zsíros hajjal, pecsétes nadrágban mászkálok egész nap a lakásban, kedvemre nyomogathatom a pattanásaimat a lakás bármelyik tükrében, és nem kell „Mivel vészeld át a VB-t?”-típusú cikkeket olvasnom. Szeretem a munkám. Azt csinálom, amiben kiteljesedhetek, amit élvezek, és még pénzt is kapok érte! Nem kell hirtelen hazarohannom, mert a gyerek verekedett az oviban. Nem kell szabadságot kivennem az éves prezentáció előtti napon, mert a kislányom/kisfiam megbetegedett. Kialvatlan két dologtól lehetek: buli volt vagy khmkhm. A ranglétrán gyorsan és magabiztosan jutok előre, nem kell otthon megbirkóznom a férjem kisebbségi komplexusából adódó irigységével.

Bevallom, szeretem a szexet. (De ki ne szeretné?) Azonban én nem csak a jó szexet keresem, hanem az extázist. A nagy számok törvénye alapján gondolkodom, ezért váltogatom gyakran a partnereimet. Csak azt nem értem, hogy miért kurváznak le annyian? A férfiak miért falhatják elítélés nélkül a nőket, én miért vagyok becstelen és erkölcstelen ugyanezért? Amit szabad az egyiknek, azt miért nem szabad a másiknak?

Akkor miért vallják a férfiak, hogy nemi egyenlőség van, ha egy szinglitől (egy nőtől) nem tudják elviselni azt, amit ők maguk is megtesznek?

Szinglinek lenni jó, ezt egyes emberek felismerték, és egy hatalmas iparágat építettek rám. (Megjegyzem, nemhogy a beleegyezésem, de a megkérdezésem nélkül!). Ott van például a Szex és New York. A sorozattal nincs semmi baj, hiszen segített népszerűsíteni engem. Na, de a filmek! Teljesen aláásták az önbecsülésemet, azóta súlyos összegeket kellett kifizetnem csoportterápiás kezelésre és a pszichológus óradíjára. Rossz pillanataimban lefújom a port a Bridget Jones filmekről, legalább azok kárpótolnak. És, nekem a Terézanyu is tetszett… A szórakoztatóiparon kívül már az idegenforgalom is az én hátamon próbál felkapaszkodni. Wellness-hétvégéket, társas- és társkereső utakat szerveznek csak szingliknek! Vannak szingli partik, szinglilakások és még sorolhatnám. Nevem üzleti aranybánya lett.

Fel vagyok háborodva, mert az emberek túl szigorúak velem. Miért kell nekem mindenáron férjet fognom, megházasodnom és gyerekeket a világra hoznom, ha egyszer nem szeretném? Miért kell felhúzott szemöldökkel reagálni arra, hogy nem vágyom társra, nem szeretnék gyereket? Miért baj, miért elképzelhetetlen, hogy jól érzem magam szabadon és függetlenül? Egy nőtől ez önző viselkedés? Engem a nők felháborodása hívott elő. Elegük lett abból, hogy saját vágyaikat férfiak alkotta társadalmi szokások szerint háttérbe kell szorítaniuk, hogy másokat kiszolgáljanak. Engem a nők öntudatos önzése hívott életre.

Fel vagyok háborodva: miért vagyok rosszabb, mint az, aki elvált? Aki választott ugyan, de rosszul. Ilyenkor rám sütik, hogy válogatós vagyok, és túlságosan magasra raktam a mércét. Miért hiszik azt, hogy igények nélkül, hipp-hopp, férjet lehet találni? Egyáltalán: ki akar itt férjhez menni???

Bevallom, azért néha vacak érzés a szingliség. A Valentin-nap eleve ősi ellenségem, sikerült kiiktatnom az életemből. Karácsonykor azonban jó lenne, ha valaki adogatná a díszeket.

Viszont ha ilyenkor is teljesülne a vágyam, akkor többé már nem lehetnék részese annak a bolondos és felhőtlen, független és sokszor pikáns időszaknak, amit úgy hívnak: szingliség.

Üdvözlettel:

Szingli

Hozzászólások

@

Küldés