Független


Tilajcsík Dóra  2020.6.27. 14:55

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

Egyszerűen szitokszó lett, csak tudnám, miért... Egyesek irigykednek, mások sajnálkoznak, s nem lennének az illető helyében, akinek ilyen szörnyűséggel kell megküzdenie. Vannak olyanok, akik szerint ez kevés a boldogsághoz, hiszen aki nem támaszkodik az élete minden területén valaki másra, az rögtön megkeseredett és magányos lesz. Az sem ritka, ha valaki azt mondja, hogy ez az attitűd fájdalmat okoz a kívülről szemlélőknek. Mondván, ez így túl erős, túl sok, nem bírják elfogadni és feldolgozni. Csakhamar jönnek a kérdések is, honnan az a fene nagy magabiztosság és büszkeség.


Önállónak lenni állítólag egyet jelent azzal, hogy az ember hideg, nemtörődöm, érzelmei kimutatására képtelen jégkirálynő. Avagy egy igazi életre kelt modernkori szörnyeteg, akitől óvakodni kell, csak azért, mert kilóg a társadalom nagy példamutatói közül. Pedig egész egyszerűen olyannyira rendben van önmagával, hogy néha megelégszik saját gondolataival társaság gyanánt. Nincs szüksége megerősítésre, mert pontosan tudja mennyit ér. A kritikát ismeri, érti és el is várja, viszont nem hagyja, hogy jogtalanul a földbe döngöljék. A kis szoba csendjében jobbik fele nélkül nem a kirakósjáték egy elveszett, árván maradt darabjának érzi magát, hanem a már összeillesztett képnek. Amit valaki más legfeljebb kiegészíthet és érdekesebbé tehet, de nélküle is tökéletesen boldogul, s megállja a helyét.

Függetlennek lenni egész egyszerűen annyit jelent, hogy nem arra várunk, hogy más lehozza nekünk a csillagokat, amelyek majd fényeskednek. Hanem mindent megteszünk azért, hogy magunk is képesek legyünk ragyogni, mert történjen bármi, azt soha nem veszítjük el!

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Megint nőies

Póda Erzsébet

Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?

2024.7.31.  2    15


Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31