Egyedül
Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”
Ismerőseim tucatjai osztották meg e magvas gondolatot profiljukon. Hány meg hány magányos ember! Pedig mindegyikük rendelkezik baráti társasággal, házas- vagy élettárssal, esetleg teljes családnak örvendhet. Ezek szerint a sok közösen eltöltött idő ellenére magányosnak érzik magukat.
Nos, a magány, az egyedüllét fogalmát sokféleképpen magyarázzák. Egy vélemény szerint a magány átmeneti vagy állandósult érzelmi állapot, amely akár meg is betegíthet. A magányt sokan azonosítják az egyedülléttel. Ám manapság a legtöbbször nem azért érezzük magunkat magányosnak, mert egyedül vagyunk. Társaságban is lehetünk magányosak. Mint például a fenti idézetet megosztók, akik nagy valószínűséggel nem azoknak akartak üzenni, akik egyedül élnek. Inkább önigazolásként posztolták az idézetet.
A mai ember rohanásban, idegeskedésben, stresszben él. Ha a napi hajsza után hazaér, és végre leroskad a fotelba, talán csak néhány percig képes nyugodtan maradni. Rövid idő után bekapcsolja a tévét/rádiót/számítógépet, és a lehetséges csönd és nyugalom helyett az állandó háttérzajt választja. A tévében gyorsan váltakoznak a képek, a rádióban a normálisnál sokkal gyorsabban beszél a műsorvezető (mert ki tudja miért, mindig siet valahova), a számítógépen kattintásra változtathatjuk a képernyőt. Abban az időben is, amit nyugodtan tölthetnénk, családunkkal, kedvesünkkel, vagy akár saját magunkkal, fenntartjuk a rohanás és lárma állapotát.
Így aztán egyáltalán nincs módunk arra, pontosabban nem is adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy összebarátkozzunk saját magunkkal. A válaszokat máshol keressük, másoktól várjuk. A megoldásokat is. Az internet behozza a világot a lakásunkba, az életünkbe, mi pedig elzárjuk magunkat a világ elől, az élet elől, saját magunk elől. Ha így folytatjuk, egyáltalán nem lesz módunk összebarátkozni saját magunkkal, és örökre egyedül maradunk.
Hiába a tévé/rádió/internet – az a hang, ami onnan ered, nem a mi hangunk, azok a gondolatok, amik onnan jönnek, nem a sajátjaink...
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Megint nőies
Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?
2024.7.31. 2 15
Viperafészkek
Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.
2024.1.24. 25
Nők a kutatásban és az IT területein
A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.
2024.1.14.
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9
Nincs felmentés
A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!
2022.4.2. 11
Holtomiglan-holtodiglan
A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.
2022.3.25.
Női kategóriáink
Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.
2021.2.26. 26
Független
A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.
2020.6.27.
És mivel folytatódik? (2)
A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.
2020.5.8. 9
Az esküvővel kezdődik (1)
A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.
2020.4.26. 10