Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida  2022.3.25. 5:20

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

Manapság szó szerint értendő a fogadalom: holtomiglan-holtodiglan... A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora, amikor a betegesen társfüggővé vált férfi (vagy nő) nem képes feldolgozni a másik fél szakítását, és úgy tesz pontot a kapcsolat végére, hogy elvakult dühétől vezérelve inkább megöli társát, semmint elengedje. Mindenkinek szüksége van valakire, akihez tartozhat, akiben megbízhat, akinek fontos.

De!


De tudni kell különbséget tenni az egészséges ragaszkodás, és a beteges függőség között annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek a végzetessé fajuló veszekedések! Az érlelődő veszélynek vannak előjelei, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy az érzéseink rossz irányba haladnak.

A kóros társfüggőség jelei a következők:

NŐKNÉL

• Naiv módon belevetik magukat egy idealizált kapcsolatba. A rózsaszín ködön át képtelenek felismerni a másik fél nyilvánvaló hibáit.
• Alárendeltként élnek, s nem is érzik szükségét annak, hogy egyenrangú társként kezeljék őket.
• Modern cselédként zokszó nélkül kiszolgálják a „ház urát”.
• Nincs saját akaratuk – mindenben a társuk akarata érvényesül.
• Nincs saját véleményük, vagy ha kezdetben van is – mélyen elfojtják, nehogy megsértsék vele a másikat.
• Feladják az álmaikat, céljaikat, vágyaikat.
• Magasztalják a velük (mások szerint is) kegyetlenül bánó férfit.
• Képtelenek kilépni a rosszul működő kapcsolatból – félnek az egyedülléttől.
• Nincs önbizalmuk – minden problémáért csak önmagukat hibáztatják.
• Állandó bizonyítási- és megfelelési kényszerben élnek – persze ez kizárólag a társuk felé irányul.
• Elviselik a folyamatos megaláztatásokat.
• Boldogtalanok, depressziósak, mégsem képesek változtatni.


FÉRFIAKNÁL

• Képtelenek bármire a nő nélkül.
• Nem találják a helyüket, folyton azon aggodalmaskodnak, hogy a nő vajon mit csinálhat a jelenlétük nélkül.
• Mottójuk: „Birtokolni és állandó felügyelet alatt tartani.”
• Folyamatosan ellenőriznek: telefonhívásokkal, véletlen látogatásokkal a munkahelyen, a legelképesztőbb módszerekkel, stb.
• Minden perccel elszámoltatják „szerelmüket”.
• Dührohamot kapnak, ha valami nem úgy történik, ahogy ők szeretnék.
• Mindennaposak a féltékenységi jelenetek.
• Nem riadnak vissza a „nevelő célzatú” rendszeres tettlegességtől sem, ahonnan már csak néhány lépés a tragikus végkifejlet.

Szeretni, és szeretve lenni jó! De nem elvakultan, nem betegesen féltékenykedve, nem birtokolva és kisajátítva, sértő szitkokat szórva, ütéseket eltűrve.
Igen: borzalmas ráébredni, hogy a másik fél valamilyen oknál fogva már kifelé tart a kapcsolatból, de el kell fogadni, hogy vannak esetek, amikor az elválás csak jót hozhat mindenki számára. Mert sokkal inkább egyedül, semmint egy puskaporos hordón csücsülve várni mikor omlik össze a világ – talán véglegesen.

Éljünk úgy, hogy a holtomiglan-holtodiglan fogadalma a szeretetben eltöltött életről szóljon!

Hozzászólások

@

Küldés