Engedjünk a kísértésnek?

Jády Mónika 2012.7.18. 4:23

A hűség talán semmi más, mint egy „irodalmi ideálkép”, mondta egykor Karl Grammer fejlődésbiológus.

Ám a mai napig vevők vagyunk rá. Elég csak megnézni a párkapcsolatra vonatkozó vizsgálatokat: a hűség vezető szerepet tölt be a fontossági sorrendben, a megkérdezettek 80-90 %-a az első-második helyre teszi. Másrészt viszont manapság, a világhálónak köszönhetően gond nélkül lehet találni alkalmi szexpartnert – és sokan élnek is ezzel a „lehetőséggel”. (Különben nem lenne annyi partnerkereső oldal.)

Néha egyszeri alkalomról van szó (amikor a félrelépő nem tud vagy nem akar ellenállni a kísértésnek), máskor rendszeresen ismétlődik, ugyanazzal vagy különböző partnerekkel. Sok férfi sportot űz belőle: szereti a biztonságot adó kapcsolatot, ugyanakkor nem akar lemondani a változatosságról sem. Esetleg az önbecsülésének kell az újabb és újabb hódítás.

A férfiak hajlamosak a félrelépésre. És a nők is... Csakhogy a férfiak túllőnek a célon, ha szexuális partnereik számáról kérdezik őket, hisz szeretnek a hódító szerepében tetszelegni. A nők viszont inkább nem vallanak be mindent, nehogy rosszlánynak minősítsék őket. (Így működik ez akár egy anonim felmérésben is.) A Nyugat-Európában készült legújabb vizsgálatok szerint a 20-30-as korosztályban a szebbik nem tagjai szinte alig maradnak le az erősebbik nem mögött, ami a hűtlenséget illeti.

Ám a szexológusok úgy gondolják, még mindig van eltérés a két nem indokai között: a férfiak általában kalandot keresnek, a nők viszont inkább azért csalják meg a párjukat, mert valami hiányzik a kapcsolatukból. A férfiak általában nem veszik komolyan a szeretőt, és nem vívnak lelki csatát, ha dönteniük kell két nő között. (Inkább a szeretővel szakítanak, ha nejük választás elé állítja őket.) A nők több érzelmet adnak bele egy külső kapcsolatba, és gyorsabban szerelembe esnek. Számukra már nehezebb a választás, két férfi között őrlődnek, és gyakrabban gyötri őket lelkiismeret-furdalás, mint a hűtlenkedő férfiakat.

A pszichológusok szerint a félrelépés után több hűtlenkedő küszködik vegyes érzelmekkel, mint gondolnánk. A helyzet komplikáltabbá válik, mint amire számítottak. A bujkálás és titkolózás előbb-utóbb megerőltetővé válik. Sok félrelépő számol be bűn- és szégyenérzetről. Nem ritkán szenvednek amiatt is, hogy baráti körükben nincs, akivel megbeszélhetnék a történteket, aki segítene nekik tisztán látni. Attól is tartanak, hogy lebuknak, és elhagyja a párjuk. E félelem jogos is. Aki félrelép, annak előre tudatosítania kell, hogy kockára teszi a kapcsolatát. Lehet, hogy a társa nem hagyja el rögtön, az viszont biztos, hogy megrendül a bizalma. Vannak ugyan kapcsolatok, amelyeknek végső soron jót tesz egy harmadik megjelenése (mert ráébrednek, hogy még mindig szeretik egymást, és végre beszélnek arról, mi hiányzik – így új alapokra tudják helyezni házasságukat), ám az esetek többségében nem ez történik. Egy felmérésben részt vevők 59 %-a igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy elhagyná-e hűtlen partnerét. (A nők kétharmada és a férfiak 54 %-a vélte úgy, hogy a félrelépés azonnali válóok – azaz a nők kevésbé fogadják el a hűtlenséget.)

A hűség tudatos döntés. Lehet, hogy az ember természetéből adódóan nem hűséges. Viszont – ha akarunk – tudunk uralkodni testi vágyainkon. A hűséget meggyőződésből választjuk: mert nem akarjuk megbántani és elveszíteni azt, akit szeretünk, mert nem akarunk egy hazugságokkal teli kapcsolatban élni.