Három az egyben

Póda Erzsébet 2012.8.24. 4:37

Az emberek már annyi mindenhez voltak és lesznek hűségesek – csak éppen egymáshoz és önmagukhoz nem tudnak azok lenni.

Hűségesek voltunk (és leszünk) királyokhoz, uralkodókhoz, eszmékhez, elvekhez, izmusokhoz, munkaadókhoz, cigaretta-, ital- vagy autómárkához, gyógyszerekhez, érdekcsoportokhoz, és még hosszan sorolhatnám. Vannak hűségek, melyek miatt képesek voltunk (és leszünk) akár ölni vagy meghalni is, enyhébb esetekben ádáz vitákat folytatunk egymással, amelyek akár örök haraggal is végződhetnek.

A hűségnek bizonyára több fokozata is van. A magasztosabb szférákban létező már talán csak történelmi kategória. Manapság a hűség fogalma nem azt jelenti, amit a régebbi korokban, s az értéke is jócskán megcsappant azóta. Már nem vagyunk rá büszkék, már nem akarjuk minden áron betartani íratlan szabályait. Nem érték, nem erény és nem érdem. Ma az emberek egyik napról a másikra „váltanak hűséget”. Sok száz évvel ezelőtt sokan adták vérüket a csatában, mert oly hűek voltak hazájukhoz, nemzetükhöz, hogy inkább meghaltak, mintsem az más népek kezére jusson, mintsem idegen rabigába hajtsák fejüket. Ma gátlások nélkül hazát, nyelvet, nemzetet váltunk, ha az érdekeink úgy kívánják. Mindemellett azonban hűek tudunk maradni a fogyasztási cikkek márkáihoz – szinte félőrültté válunk, ha nem kaphatjuk meg belőlük azt, amelyik a kedvencünk. Úgy tűnik, a magasabb kategóriás eszményi hűség már teljesen kiveszik az életünkből, az alantasabb anyagi hűség veszi át az uralmat minden területen. Lehet, hogy ez is a fogyasztói társadalom jellemzője, és nincs ellenszere.

Nem ezzel kezdtem, pedig ha a hűséget emlegetjük, elsőként a párkapcsolat jut az emberek eszébe. Nemhiába: a házassági hűségeskü a mai napig divatban van, pedig a válási arány mutatja, mennyire képtelenek vagyunk betartani. Sőt a számadat csak azokról a házasságokról szól, amelyek válással végződnek. Azokról a házaspárokról nem, akik ugyan papíron továbbra is házasok, azonban nyíltan vagy titokban hűtlenek egymáshoz...

Ez is mindenki számára nyilvánvaló, mégis úgy teszünk, mintha nem lenne így.

Tehát a hűség is azok közé a jelenségek közé tartozik, amelyekről mást tart a közvélemény, és másként működik a valóságban. A hűség a különböző női lapok egyik kedvenc témája. Az erről írt cikkek általában tanácsadással érnek véget. Ezek a tanácsok pedig elsősorban a nőknek szólnak. Az egyik cikkben például ezt olvastam: „Ha szeretnéd, hogy a párod hűséges maradjon, muszáj neki hasonló mennyiségű és minőségű izgalmat nyújtanod, mint a házasságotok elején. Természetesen senki nem várja el két gyerekkel a hónod alatt, hogy óránként berángasd a hálószobába az urad. Ahogy az életetek változik, úgy jönnek elő újabb és újabb kihívások, és új lehetőségek is. A lényeg, hogy ne hagyd a kapcsolatot „csak úgy lenni", mert ha valamit úgy hagysz, és nem teszel vele semmit, olyan lesz, mint az állott víz: zavaros és büdös.
A kapcsolatért igenis tenni kell nap mint nap. Neked. Ő is teszi, amit szerinte tennie kell, úgyhogy azt tartsd tiszteletben. Ha úgy érzed, hogy neked sokkal több mindennel kell megküzdeni: igazad van. Ezért erősebbek a nők... Meg kell próbálni egyszerre anyának, munkaerőnek, feleségnek és szeretőnek is lenni, különben a kedves elhanyagolva érzi magát, és elkezd kifelé húzni a kapcsolatból. Meg kell próbálni jelen lenni a párod gondolataiban akkor is, ha nincs otthon, különben más lesz benne. És igenis meg kell próbálni neki megadni, amire szüksége van: jó szex, jó kaja, jó murik.
Mert lehet valaki bármilyen hűséges, előbb-utóbb a háromból valamelyik borzasztóan fog neki hiányozni. Légy a barátja, légy az anyja és légy a szeretője. A többi csak másodállás a házasságban...”

Eddig az idézet. Talán első olvasatra kitűnik a tanács: ha azt akarjuk, hogy a férjünk hű maradjon hozzánk, feleségekhez, akkor bizony nem elég a házastársi esküre támaszkodnunk. Amellett, hogy az egész családra gürizünk, és mi viseljük majdnem mindenért a felelősséget, még vigyünk bele jó szexet, jó kaját, és jó murikat(!), mert erre vágyik a férj. Ha nem biztosítjuk be neki, akkor bizony megnézhetjük magunkat! S akkor bizony majd ne panaszkodjunk, hogy megcsalt, mert azért is csak mi tehetünk: nők...

Már igazán nem tudom követni, mi minden az, amit meg kell tennünk a férjünkért. Ez esetben éppen a hűségéért. Hogyan legyünk megértő, pszichológusi képességekkel rendelkező barátok, jól főző, gondos anyák, akik minden elnézünk a „kisfiunknak”, helyette végzünk el dolgokat, és a szexuális téren egyfolytában újítgató, mindenre kapós, gátlástalan és szemérmetlen kéjnők egyszerre? Már az "anya és szerető, kettő az egyben" megléte is nagyon beteges elvárás! Hát még a három az egyben...

De, ha ennek ellenére képesek lennénk a "három az egyben"-re, akkor minden bizonnyal önmagunkhoz sem tudnánk hűségesek lenni, nem még másokhoz...