Delírium


Póda Erzsébet  2008.7.1. 20:01

Már megint itt van! Látom… és tudom, hogy ezt ő is tudja.

Néz. Bámul. Egy pillanatra sem veszi le rólam a szemét. Pedig annyira undorító!!! És gonosz. Félek tőle, mert bárhová megyek árnyékként követ. Álmaimban sem hagy békén. Újra és újra megjelenik. Csak néz, és nem szól semmit. Ha kérdezem, mit akar, röhögni kezd. Félelmetes a hangja. Nem emberi, nem is állati. Valami földöntúli gonoszsággal röhög. Rajtam…

Egyelőre békén hagy. Elég messze van tőlem, ott a szoba túlsó sarkában. Ha kilépek az utcára, akkor is távolabbról követ. Ez jó. Ez a jobbik eset. Az a rossz, mikor közeledik. Mindig egy lépéssel közelebb jön hozzám. Most még nem jön. Most még csak onnan figyel. Figyeli minden lépésemet. De pár nap múlva elkezdi… Tudom! Így megy ez már egy ideje. Néha magamra hagy, olyankor megkönnyebbülök. Volt már, amikor egy hónapig sem jött. Csakhogy most újra megjelent. És tudom, hogy ennek az lesz a vége… az a szörnyűség, amit nem akarok!

Csöngetnek. Megkönnyebbülök. Végre valaki! Villámgyorsan ledobom a ruháimat, csak az alsónemű marad, felkapom rá a köpenyemet. Szaladok az ajtóhoz. A postás az. Beinvitálom. Nem akar jönni, azt mondja, sok a dolga. Szétengedem a köpenyemet, elővillantva a melltartómból félig kibuggyanó mellemet. A postás nyel egyet, látom. Beletelik fél percbe, míg meggyőzöm, hogy kerüljön beljebb. Bent van. Sietve bezárom az ajtót. A heverőre ültetem. Bort hozok az asztalra, és két poharat. A munkájáról csevegünk, meg a számláimról. Nem tudom fenntartani ezt a hatalmas házat… Más megoldást kell keresnem. Panaszkodom. Költözzön kisebbe, javasolja. Na persze, megdolgoztam érte, de ezt te úgyse értenéd, gondolom magamban. Dorombol a hangom: a számláimat már nem említem, időjárásról, magányról beszélek, és hagyom, hogy a köpenyem lecsússzon a vállamról.

A sarokban felmordul... A gyomrom összerándul, de nem nézek oda. Azért sem nézek oda!

Közelebb húzódom a férfihez. Érzem a leheletét, de nem zavar. Látom a nyakán a szaporán mozgó ütőeret, és egyszer csak kidudorodik a nadrágja. Megérintem. Moccanni se mer. Valamit motyog, hogy mennie kéne… Hátravetem a fejem, és kacagok.

A sarokban újra felmordul, és nem is hagyja abba. Folyamatosan morog… Hallom! És félek.

A poharat a postás kezébe adom, iszunk. Nem nézek oda. A postás nadrágján matatok. A hang dühös, egyre dühösebb, de nem nézek oda! A hátam mögött van, így nem is látom. Csak egy dolog érdekel! Ez az öröm jár nekem…!!! A postás nyög, rávetem magam. Gyorsan lezajlik. Ziláltan a heverőre dőlünk. Mögöttem sátáni robajjal robban a gúnyos röhögés. Nem nézek oda. Nem nézek sehova se. Becsukom a szemem. Csak ne zúgna ennyire ez az undorító hang! A fülemre tapasztom a kezem, de így sem szűnik meg. Egyre elviselhetetlenebb. Felülök, már nincs a szobában senki. A postás eltűnt. Az egyik pohár üres. Az enyémet felhajtom, majd újratöltöm. Megint látom. Közelebb lépett! Újra iszom. Most már egyenesen az üvegből. Megint közelebb jött. Pedig nem szokott! Sokkal lassabban szokta csinálni. Hetekig is eltartott. Most meg egy nap alatt került hozzám ilyen közel. Kitámolygok a konyhába. A polc hátulján, a kacatok mögött kitapogatom az üveget. Öntök magamnak, és felhajtom. Már itt van, közvetlenül mögöttem. Érzem azt a fura szagot! Mindjárt kezdődik… Fogom az üveget, a számhoz emelem, és iszom, iszom. Mikor végzek, remegni kezdek. Rettegve várom, mi fog történni.

Kezdődik…

Lassan megfordulok. Már itt vannak mindannyian. Idehozta őket. A furcsa félig ember, félig állat lényeit. Sötétek, nyálkásak, véresek, kocsonyás állaguk bűzlik. Lesik minden trágár parancsát, és nyálcsorogva teljesítik az összes ocsmányságot, amit csak akar! Morog, üvölt, röhög. Rajtam! Artikulálatlan szavakat mond, káromkodik. Parancsol. Nem akarok engedni, összegörnyedek, saját testembe kapaszkodok, de érzem, egyre gyöngülök. A lények tapogatnak, nyálkás, hideg végtagjaik végigsiklanak a testemen. Leszedik rólam az alsóneműmet. Belém hatolnak, számon, a szememen, a bőrömön át, egészen a lelkemig. És tépnek, karmolnak, szaggatnak. Meggyaláznak. Újra és újra! Gyomrom felfordul, hányok.

Képek szaladnak előttem. Hazugságaim. Csalásaim. Sikkasztásaim. Bűneim. Mind a hét magzatom széttépett, véres teste. Végül ott vagyok én magam. Kislány vagyok, két vastag hajfonatom a derekamig ér. A zongora előtt ülök. Kezem a klaviatúrán. Egyedül vagyok otthon. A nagyapámmal. A hátam mögött áll. Tapogatni kezd. Éppúgy, mint ezek a hideg ocsmányságok. Nincs otthon senki! Sikítani kezdek, de szőrös, ráncos kezével befogja a számat. Majd´ megfulladok! A fülembe liheg, és meggyaláz. Újra és újra! Minden porcikám fáj. Mikor végez, az arcomba néz undorító lénye. Szemei helyén végtelen félelmetes sötétség. Fojtogat és fenyeget. Ha elmondom, megöl, de előbb még megcsonkít. Ott lent. Zilálva röhög. Nincs otthon senki. Magamra hagyott az anyám ezzel a szörnyeteggel…

Üresség árad szét bennem. Fájdalmas üresség. Sajog. Nem is a testem. Inkább ott mélyen, valahol bent, ahol én vagyok. De hát kicsoda vagyok én?!

Lassan kinyitom a szemem. A nap besüt az ablakon. Hallom az utcáról beszűrődő reggeli zajokat. A földön heverek, kezemben borosüveg. Az asztalon két pohár, az egyikben bor. A köpenyem rajtam van, de a papucsom hiányzik. A szoba üres. Egyedül vagyok. Eltűnt. Eltűntek.

Most egy darabig nyugtom lesz.

Jaj, de meddig?



Hozzászólások

Francis W. Scott, 08. 07. 2008 15:23:53 Komment no1
Ez megrázó volt, és nagyon tetszett! Ahogy Yoda mester mondaná: meditálni fogok rajta. Egyetlen hibát találtam: "Már itt vannak minden." Ez ebben a formában nem helyes, mivel a "minden" csak a (csallóközi) köznyelvben jelent "mindnyájan"-t. Irodalmilag tehát így a helyes: "Már itt vannak mindnyájan." És a végén kicsit elgondolkodtam, hogy talán kevésbé lenne hatásvadász, ha csak egy egyszerű kérdőjellel zárnád, felkiáltójel nélkül. Szerintem sokkal jobb lezárás lenne. Egyébként meg tényleg nagyon tetszik, és remélem, olvashatok még hasonlót tőled! Üdvözlezzel: Francis W. Scott
    
Csoma Lilla, 08. 07. 2008 22:46:02 Re: Komment no1
Köszönöm Francis! Megfogadom a jótanácsaidat, a megjegyzett dolgokat már ki is javítottam. Igyekszem tanulni tőled. A lezárásnál nem is gondoltam hatásvadászatra, csak úgy jött magától... De igazad van. S megpróbálkozom majd a folytatással is. Szal, köszönöm!!! BB
@


Kapcsolódó cikkek

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10


Csönd

Póda Erzsébet

Néha nem lehet azt mondani, hogy majd lesz valahogy.

2013.9.15.    26


Olthatatlan parázs

Póda Erzsébet

Bátyáim óvtak széltől, naptól, hideg víztől, rossz időtől, mások csípős nyelvétől.

2013.3.3.  1    27


A kisbaba

Póda Erzsébet

Rekkenő hőség volt. Mezítelen talpamat hiába dörgöltem némi enyhülés reményében a fűcsomóhoz. Nem segített.

2012.6.24.    11

A rovat további cikkei

Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    18


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2016.12.25.    4


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22