Csönd

Póda Erzsébet  2013.9.15. 3:22

Néha nem lehet azt mondani, hogy majd lesz valahogy.

Mert néha nem lesz. Mert néha nincs kilátás. Mert néha kilátástalanság van. És nekem a néha most már az örökkévalóság. Éppen ezért, ha néha lenne, boldog lennék.

Hallgatom az este hangjait. Most nem kell, hogy a szívem hevesen dobogjon a félelemtől, az utálattól és az undortól, amit a gyalázat okoz. Most egyedül vagyok. Azt mondják, mások, akik már átélték, hogy a magánzárka az őrületbe hajszol. Engem inkább megvéd. Jó itt. Csönd van. Nincs senki. Amikor betolják a kaját, tudom, hány óra van.

Nem akarok innen kiszabadulni. Már szabad vagyok.

Mi a jó és mi a rossz? Ki dönti el? Ki mondja meg? Ki határozza el? Ki tudja...?

Hallgatok. Már sok hete nem mondok semmit, csak ha az őr kérdez. Mert akkor felelni kell. Válaszolni, hogy békén hagyjon. És azt kell válaszolni, amit hallani akar, és akkor, pontosan akkor és úgy, amikor és ahogy ő akarja hallani. Különben bejön, és ugyanazt a gyalázatot műveli, mint a többiek, odaát. De már tudom, mit akar hallani és mikor. Nem fog ki rajtam. Azt csinálom vele, amit én akarok. Jó ez, vagy rossz? Nekem jó, és most már semmi más nem érdekel.

Az idő megszűnt idő lenni, a jó jónak lenni, a rossz rossznak lenni. Elfogadom, ami történt. Hogy ártatlanul ülök, most éppen a magánzárkában. Hogy bűntelenül ítéltek el olyasmiért, amit soha nem tettem meg, és amit, ha innen kiszabadulnék, biztosan megtennék. De nem akarok kiszabadulni. Mert tudom, a százszorosát, ezerszeresét végezném ki annak a gonoszságnak, amit itt tettek velem. Ártatlanokon. Ahogy velem tették a többiek. A szörnyszülöttek, akik embernek nevezik magukat. És én is szörnyeteggé válnék.

Néha nem lehet azt mondani, hogy majd lesz valahogy. Mert néha nem lesz. Mert néha nincs kilátás. Mert néha kilátástalanság van. Mert néha nincs tovább. Mint számomra az élet. Ma véget ér. Az őr hiába tolja be a kaját, hiába próbál provokálni. Ma nem fog sikerülni. Már nem. Ma csöndben maradok, amikor kérdez. Aztán megint kérdez. És megint. Aztán kinyitja az ajtót, és egy jó nagyot káromkodik. Pár napig nem lesz nyugta a vizsgálat miatt. Legalább az ő élete is keserű lesz, még ha sokkal rövidebb időre is, mint az enyém.

Most visszafogom a lélegzetemet, és nem veszek több levegőt. Többé nem mondhatom, hogy majd lesz valahogy. Mert öt perc múlva már sehogy sem lesz. Semmi sem lesz. Csak csönd. Mert már semmi másra nem vágyom, csak a csöndre.

Hozzászólások

@

Küldés