Macskakő


Póda Erzsébet  2017.3.5. 2:31

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

Miközben a falu lakosai, az emberek, akik addig naponta bukkantak fel nagyanyámnál, távolról, a temető kapuja mellől vagy a kerítésen túlról nézték, amint elföldelik. Elviselhetetlennek és megalázónak tartottam, hogy így büntessék csak azért, mert nem értik. Csak azért, mert tudatlanok. Csak azért, mert irigyek rá.


Miután három napig sírással gyászoltam, elhatároztam, bosszút állok rajtuk. Bosszút állok érte, hiszen a nagyanyám igenis jó ember volt. Mindenkin segített, aki hozzá fordult. Hadd tudják meg, milyen igazságtalanok voltak vele! Engem is felnevelt, teljesen egyedül, miután a születésem után pár nappal anyám otthagyott neki. Sok-sok szeretetet és gondoskodást kaptam tőle. Soha nem felejtem el azt a rengeteg mesét, amit esténként az ágyam szélére ülve elmesélt nekem. Azt a sok csodálatos történetet!

A temetés utáni hetekben azon agyaltam, mit is tehetnék. Nekifogtam hát és nagyanyám kunyhójának minden zegzugát tüzetesen átkutattam. Néhány egyszerű varázslást már magam is megtanultam, könnyen tudtam azokat alkalmazni. Ám a komolyabb feladatokat mindig maga oldotta meg, ezekről nem is beszélt nekem. Azt tudtam, hogy időről időre éjjelente macska képében járja a falut, sőt a közeli településeket, így teljesen világos képe volt a történésekről. Soha nem beszélt arról, hogy ezt műveli, én viszont tudtam, mert egyszer éjszaka megláttam, ahogy kioson a házból egy csodaszép fekete macska képében. Arra is rájöttem, hogyan készül erre. Három napig nem evett és nem ivott, csak egy különleges főzetet fogyasztott, amelynek összetevőit viszont ellestem tőle, bár az arányokat nem ismertem: boszorkányfű, talizmánszár, kabalalevél, gyenge harmat, macskaszőr és némi békapor. Ha erre az átváltozásra készült, mindig azt mondta, hagyjam magára, dolga van, találjam fel magam nélküle.


Végre megleltem a nagy varázslókönyvét, benne a feljegyzett főzetet. Mi károm lehet belőle, ha én is úgy teszek, ahogy ő? Legfeljebb macska maradok egész életemben. A három napos kúra után, a harmadik estére már éreztem a hatást, és a végeredmény lassan be is következett. Először csak nyúlánknak éreztem magam, majd sűrűsödni kezdtek rajtam a fekete pihék. Pár óra múlva, sok kényelmetlenséggel és fájdalomérzettel ugyan, de „elkészültem”. A bejárat melletti tükörben megláttam magam: csodaszép fekete macska lett belőlem! Kiléptem a kunyhó ajtaján. Az egész világ megváltozott körülöttem. Hallottam, amit eddig nem, érzékeltem, amit eddig nem. Értettem az állatok beszédét és a fák, növények megnyugtató sóhajait. Értettem az emberi beszédet is. A színek és a fények azonban teljesen megváltoztak. Érzékeltem az egész színskálát, és az egész árnyskálát is.

A kocsma felé tartottam: hova máshova, hisz ott zajlik a falusi élet. Útközben azonban valami történt. A főtér macskaköveire lépve hirtelen kitágult a látószögem, és mindent láttam, éreztem, hallottam egyidőben! Megfordult velem a világ, meg is ijedtem, ezért inkább gyorsan félrehúzódtam a fal mellé. A képek, illatok, szagok, hangok és árnyak azonban követtek. Mindent érzékeltem! A delírium démonaival küszködő polgármestert, a gyermeklánya ágyába tolakodó apát, a megvert és megalázott feleséget, az ellopott pénzeket, az ármánykodó szomszédasszonyt, a hazug barátnőt. Csalókat, kapzsikat, irigyeket, hiszékenyeket, fösvényeket, bujákat, beképzelteket, falánkokat és henyélőket. Érzékeltem az erőszaktevőket, a tolvajokat, a gyilkosokat. Minden házban, minden faluban, minden városban, minden országban és minden földrészen. Szinte pánikba estem, erre nem voltam felkészülve! A képek körbe-körbe forogtak előttem, miközben éreztem az iszonyatos bűzöket, és hallottam a borzalmas hangokat. A jajgatást, a segélykérést, a halálsikolyt. Éreztem a rettegést, a félelmet, a rémületet, a fájdalmat. Már mindenkiről tudtam mindent. A legapróbb rémisztő részletekig. Szédelegtem ettől a rettenettől, és arra vágytam, minél hamarébb hazajussak. De a nagy képzavarban és zajongásban nem tudtam, merre induljak. Nagyanyámra gondoltam. Hogy volt képes ezt az őrületet elviselni?! Lassan lépegetni kezdtem a fal mellett. A zűrzavar ellenére végre el tudtam indulni. Amint leléptem a macskakövekről, lényegesen letisztult a kép. Már csak a fák sóhajtozását és az állatok egymás közti beszédét hallottam. Az összes többi csak távoli érzéssé vált: tisztává, kivehetővé, de kevésbé tolakodóvá.


Nagy nehezen hazaértem. Fáradtam roskadtam le a tükör előtt. Macskatestem erőtlenné vált, szemem összeszűkült, szőrzetem borzas volt. Mintha alámerültem volna a mocsokba.

Hogy meddig lehettem a bejárati tükör előtt, azt nem tudom, már sütött a nap, amikor magamhoz tértem. Nem volt rajtam ruha, mezítelenül feküdtem a padlón. Bénító fáradtságot éreztem. Lassan feltápászkodtam, az ágyamra feküdtem, kimerülten, de éberen néztem a plafont. Az előző éjszaka képei újra és újra felsejlettek előttem. Már mindent tudtam az emberekről. Azokról a tetteikről is, amiket még nem követtek el, de a jövőben meg fognak tenni. Nem tudtam, mihez kezdjek ezzel a tudással. A következő napok érdekesen teltek: mintha soha többé nem lettem volna már ugyanaz. Minden kis neszt érzékeltem, bár korántsem úgy, mint amikor a macskatestben voltam. Riadoztam, féltem, visszavonultam nagyanyám kunyhójába. Egy éjszaka aztán különös álmot láttam. Nagyanyám jött el hozzám egy óriási fekete macska képében. Körülötte forogtak, örvénylettek az emberek gaztettei. A jelenség közepén azonban ott állt ő, ragyogó tiszta fényben. – A sorsodat nem kerülheted el – közölte. – Folytasd a munkámat! Már tudod, az mivel jár. Nekünk, boszorkányoknak azonban ez a küldetésünk, egyben a végzetünk is.

Reggel már tudtam, láttam az egész életemet. Megnyitottam a kunyhót mindenki előtt. Hozzám is jártak a megcsaltak, a becsapottak, az elkeseredettek, a csalódottak, a kíváncsiak, éppúgy, mint a csalók, a hazugok, a beképzeltek, az álszentek és a hitetlenek is. Tanácsot adtam, vigasztaltam, gyógyítottam, figyelmeztettem a jövőre. Mindig igazat mondtam, jóslataim mindig beteljesültek. És bár rengeteg embert meggyógyítottam, sokaknak segítettem, irigyeim lettek, akik egyre acsarkodtak ellenem. Az igazságok kiderülésével egyre több haragosom lett. Hamisságokat terjesztettek rólam, megvádoltak, elítéltek.


Be kellett, hogy teljesüljön a végzetem.

Megmenekülhettem volna, ha több adagban vettem volna be a boszorkányfű, talizmánszár, kabalalevél, gyenge harmat, macskaszőr és némi békapor főzetét. Macskává válhattam volna örökre, és örökre érzékelhettem volna a világ minden emberi mocskát. Ezt viszont nem bírtam volna elviselni, így nem tettem meg. Nagyanyám szavai jártak a fejemben: „A sorsodat nem kerülheted el!”

Amikor engem, akit különleges képességeim miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemettek a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, senki sem zokogott értem. A falu lakosai, az emberek, akik addig naponta bukkantak fel nálam, segítséget kérve, sírva könyörögve, távolról, a temető kapuja mellől vagy a kerítésen túlról nézték, amint elföldelnek. Ezzel az ő sorsuk is beteljesedett. Soha többé nem volt már ember a falujukban, aki annyit tudott volna nekik segíteni, mint én vagy a nagyanyám.

Nagyanyámmal együtt végleg macskatestben ragadtunk, hiába gondoltam, hogy soha többé nem akarok macska lenni. Most már ketten járjuk a macskaköves utcákat, ha éppen tudni akarunk arról, hol tart az emberiség. Csak rövid ideig bírjuk a látomásokat, gyorsan eloldalgunk a falak mellett, ki a természetbe. Ahol susogó, sóhajtozó növények nyugtatnak meg, ahol vidámkodó állatok beszélnek hozzánk, ahol mindig megnyugvásra lel kiábrándult lelkünk.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10


Csönd

Póda Erzsébet

Néha nem lehet azt mondani, hogy majd lesz valahogy.

2013.9.15.    26


Olthatatlan parázs

Póda Erzsébet

Bátyáim óvtak széltől, naptól, hideg víztől, rossz időtől, mások csípős nyelvétől.

2013.3.3.  1    27


A kisbaba

Póda Erzsébet

Rekkenő hőség volt. Mezítelen talpamat hiába dörgöltem némi enyhülés reményében a fűcsomóhoz. Nem segített.

2012.6.24.    11


Borsószemek

Póda Erzsébet

Felemeli a kendőjét és a fejére teszi, hátul megköti. Közben lehull egy hosszú ősz hajszál...

2012.4.29.  1    9

A rovat további cikkei

Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    18


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2016.12.25.    4


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22