Hogyan pihen a nagyi?

Faar Ida 2013.8.20. 3:35

Csak hosszas rábeszélés után egyezett bele az utazásba.

– Nem kellek én ott, a hátatokra púpnak – szabadkozott, de az unokái hajthatatlanok voltak.
– Pakoljon csak mama! Legalább végre kipiheni magát!
– Majd a temetőben – dörmögte az idős asszony, miközben megpróbálta bepréselni ütött-kopott bőröndjébe a hímződobozát is.
– Na, ez az, amire nem lesz szüksége! – lépett közbe a veje, s kitette a dobozt az asztalra. – Nyaralni jön, nem dolgozni!
– De mi lesz a kerttel? Mindent ellep a gyom. És a macskáimnak ki ad enni? – kérdezte kétségbeesetten, de a lánya megnyugtatta: már mindent elrendezett a szomszédasszonnyal.
Végül megadóan sóhajtott fel: hát legyen! Hetvennyolc éves fejjel nyaralni megy a hegyekbe. De hogy mit fog ő ott csinálni?!

***

Majdnem dél volt mire megérkeztek.
– Nagyon csendben volt az úton anyuka. Ugye elfáradt? Megmutatom a szobáját, s ebéd után maga is lepihenhet. Ebben a rekkenő hőségben úgysem lehet kint lenni – fogta karon a veje, s felsegítette a lépcsőn.
– Nem, nem fáradtam el, csak még soha nem láttam ennyi fát és zöldet egy kupacban – nézett körbe megbabonázottan, s olyan mélyet szippantott a friss erdei levegőből, hogy szinte beleszédült. – Nem is lesz rossz itt eltölteni egy hetet.

***

– Nagyi! Hol vagy?
– Nincs a szobájában.
–A nappaliban sem?
– A teraszra sem ült ki? – visszhangzottak az aggodalmaskodó kérdések.
A délutáni szieszta kicsit hosszabbra nyúlt a tervezettnél, már alkonyodott mire a család felébredt.
– Lehet, hogy kiment sétálni, és eltévedt az erdőben. Hogy fogjuk megtalálni? – tördelte a kezét a lánya.
– Mi ez a nagy riadalom? Itt vagyok – tipegett be az ajtón mosolyogva az elveszett egy nagy tál erdei gyümölccsel a hóna alatt.
– Milyen könnyelműek a barátaid fiam! Itt hagyják tönkremenni ezt a rengeteg gyümölcsöt. De én nem hagyom, felesbe finom dzsemet főzök belőle – mondta majd elégedetten telepedett le a padra.
– A pincében vannak befőttesüvegek is, már csak pár kiló cukrot kell vennünk. Holnaputánra pedig éppen érik még annyi, hogy tortát süssek belőle – tervezgetett tovább.
Az unokái összenéztek.
– Na, de mama! Ez nem pihenés!
Az idős asszony csillogó szemekkel nézett rájuk:
– Nekem az.