A hét hozadéka


Nagy Erika  2012.10.19. 4:25

Számos olyan dolog történt velem a héten, ami felett nem lehet elsiklani.

Az első dolog nem rajtam múlott, hogy megtörtént, mint ahogy az sem, hogy nem végződött tragédiával. Ebédelni indultam kolléganőimmel egy szokott helyre, és az álmomban sem gondoltam volna, hogy eljön az a nap, amikor azt mondom: azt a helyet jó ideig messzire elkerülöm. Nem a kiszolgálás és a kínálat miatt, hanem azért, mert mély nyomot hagyott bennem az ominózus történet. Leülni készültünk az asztalhoz, amely az emelet korlátja mellett helyezkedett el. Egyszer csak egy hatalmas puffanás hallatszott. Pár másodpercig döbbentem álltam, nem tudtam mire vélni a hallottakat. Lenéztem a földszintre a galéria korlátja fölött állva, és elém tárult a szörnyű látvány: egy nagyméretű virágláda a földön feküdt, természetesen a benne lévő föld és virág maradványaival együtt. Egy hölgy a hajából tüntette el mindazt, ami rákerült belőle. Te jó ég! Mi történt volna, ha valakinek a fején landol az ártatlan, ám súlyos ládika? Mert ő aztán nem tehetett semmiről, mármint arról, hogy valaki úgy biggyesztette a korlátra, hogy az szinte alig volt rögzítve, csak a lehelet tartotta. Én sem tartottam magam felelősnek azért, hogy az a fuvallat, amelyet azzal okoztam, hogy szerettem volna leülni elég volt ahhoz, hogy kiforduljon alkalmi helyéből az a fránya dekoráció. Nem értem hozzá fizikailag, de ez engem, cseppet sem vigasztalt, s még csak nyugodt sem lettem tőle. Mondanom sem kell, hogy az étvágyam alábbhagyott, viszont folyadékot, azt kellett innom a riadalomra. Még ma sem emésztettem meg a történteket, arra pedig gondolni sem merek, hogy mi lett volna, ha…

A második történet arról szól, hogy bár ritkán fordul elő az, hogy egy pályaudvar mosdóját használjam, a minap mégis kénytelen voltam felkeresni. Meg is lepődtem, hogy csak úgy tudok bejutni, ha egy húszcentes érmét illesztek a zár fölé helyezett nyílásba. Egye fene, gondoltam, és mivel találtam a tárcámban, behelyeztem a kijelölt helyre. Majd jött a meglepetés. Lepukkadt állapotok uralkodtak, a vécépapírnak hűlt helye volt, kéztörlő pedig illúzió maradt. De akkor mi az, amiért ennyi pénzt kérnek? Leragadtam annál a kornál, amikor egy koronáért papírt, kézmosási lehetőséget, szappant és illatos levegőt is kaptam, a beszédes vécésnéniről már nem is beszélve, akinek mindig volt pár kedves szava az emberekhez.

A harmadik történetet csak azért említem, mert úton-útfélen azt hallani, a fiatalok nem szeretnek olvasni. Ezt most megcáfolom. Amikor hazafelé jöttem a tömegközlekedési eszközön, megakadt a szemem egy fiatal lányon, aki szemével falta a könyv oldalait. És most, tessék figyelni, mert nem pletykalapot, nem tankönyvet, hanem szépirodalmat tartott a kezében!

Mozgalmas hetem volt, de ez az utolsó történet helyrerakta a kedélyállapotomat. Első dolgom az volt, amikor hazaértem, hogy mindezt papírra vessem. Na jó, azért közben csokis jégkrémmel is kényeztettem magam. S talán a hangulatomat az is javította, hogy gyönyörű idő volt egész nap, annyira, hogy ma láttam, amint a strandon a szabad ég alatt a medencében lubickoltak az emberek.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Újabb hozadék

Nagy Erika

Ezen a héten is zajlottak az események. Újabb három történet, újabb három alkalom a dühöngésre.

2012.11.23.   

A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.