Barátnő
Talán úgy negyvenes lehet. Szép, ápolt, nagyon csinos.
A kávéházi fotelben ül, testhez simuló ruhájában, időnként egy kis tükörben megnézi magát. Közben egyfolytában panaszkodik a mellette ülő sokkal szerényebbnek tűnő (talán) barátnőjének. Szóba kerül a munkahely: hogy a kolléganők kiállhatatlanok, irigykednek rá. Hogy nincs egy ember a világon, akiben megbízhatna: hét év alatt három barátnője hagyta faképnél. Hogy a férje egy unalmas és kiállhatatlan alak. Húsz éve élnek együtt, de olyanok, mint a tűz és a víz. Nem is csoda, hogy többször is megcsalta. Hét éve először, amikor is viszonyt kezdett az egyik kollégájával. A férje utálatos, naphosszat dolgozik, csak egy dolog létezik számára: a munka. Hogy ő mennyire, de mennyire unja magát. Nincs kivel beszélgetni, nincs kivel szórakozni. De most itt ez az új szerelem!
Milyen szerelem? – áll meg a (talán) barátnő kezében félúton a kávéscsésze.
Hát az új kolléga, fiatal, erős, okos, energikus, művelt. Naphosszat tudnának beszélgetni, ha a kolléganők nem intrikáznának. Otthagyom a férjem – jelenti ki hirtelen a csinos negyvenes. – Már kétszer elköltöztem tőle, itt az ideje, hogy végleg elhagyjam. Nyugtatókon és altatókon élek. Nem bírom tovább!
Miért nem kéred pszichológus segítségét, kérdezi a (talán) barátnő és a félúton megállt csészét visszateszi az asztalra.
Máris jön a válasz: -- Úgysem ért meg. Mit tudhat a pszichológus, lepipálom a tudásommal: elvégeztem több ezoterikus tanfolyamot is. A férjem még mindig azt hiszi, a meleg otthon, a háztartásban való segítés, az elegendő pénz engem boldoggá tesz. Egy társ tenne boldoggá, akivel lehet szórakozni, lelkizni, mert évek óta nem beszélgettem senkivel. A férjemet csak a gyakorlati dolgok érdeklik, ami az élethez kell. Nem figyel rám. Hát ettől szenvedek! Kiművelt vagyok pszichológiából, értem, mi miért van. De a dolgok nem tőlem függenek, és nem fogadom el, hogy nekem kéne megváltoznom!
És tovább beszél, és mindenkit hibáztat.
A (talán) barátnő már nem szól, nem kérdez: tudja, semmi értelme. A kávéját csöndben megissza, tekintete el-elréved. Már most tudni lehet, ha eddig barátnő is volt, nem lesz az sokáig.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.