Chatelni veszélyes


Nagy Erika  2010.12.14. 5:21

Hogy egy kicsit kikapcsolódjak, felmentem az egyik legismertebb közösségi portálra.

Egyszer csak csetelni kezdett velem az a férfi, akit balga módon megerősítettem abban, hogy az ismerősöm legyen. Nem tudtam, mit teszek. Kaptam tőle egy üzenetet, melyben azt ecseteli, hogy milyen szexi nő vagyok. Gondoltam baj van a látásával, mert fiatalabb, mint a nagyobbik fiam. Kijelentkeztem, nem volt kedvem az ilyen jellegű beszélgetésre.

Ma azonban ismét jelentkezett. Az volt a fő témája, hogy milyen szépek a melleim. Na, gondoltam, ennek a fele sem tréfa! Azonnal lecseréltem a profilomat. Ez sem segített, tovább ostromolt. Azt írta, neki nem a fiatal lány tetszik, hanem én. Jót nevettem, és azt mondtam magamban: ez egy beteg férfi.

Lassan ott tartok, hogy nem merek bejelentkezni, mert állandóan lecsap rám. Nem értem, mi késztet egy fiatal külföldi férfit arra, hogy ezt tegye? Annyi csinos lánynak írhatna, akik még talán örülnének is neki... Miért hiszi rólam, hogy bedőlök a szövegének? Egyébként bevallom, jót nevettem a kitartó ostromán. Azt sem értem, miért olyan nővel akar kikezdeni, aki több ezer kilométerre lakik tőle. Mi ebben a fantázia? Ez valami perverzió a részéről?

Arra is rájöttem, mennyire veszélyes az ilyen ismeretség, mert nyilván vannak olyan lányok, akiket el lehet szédíteni, akik ki vannak éhezve a szeretetre, s minden alkalmat megragadnak, hogy ismerkedjenek. Bedőlnek a beetető szövegnek, álmodozni kezdenek olyanról, ami csak ámítás.

A tanulság számomra csak annyi, hogy ezután csak azt jelölöm be, akit valóban ismerek...



Hozzászólások

Zsolt, 12. 08. 2016 07:46:21
Szia
, 12. 08. 2016 07:47:54
Mitcsinálsz
Istvan, 16. 06. 2019 16:22:46
Szia
@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6