Facebook mögé rejtőzve


Joó Fruzsina  2014.6.5. 3:21

Előszeretettel használjuk a közösségi oldalakat. De vajon tisztában vagyunk azzal, hogy ez mennyire veszélyes lehet?

A facebookot emelném ki a közösségi oldalak tömkelegéből, mivel ez az egyik leglátogatottabb oldal. Az eredeti funkcióját régen kinőtte: már nem csupán a meglévő ismerősökkel tartjuk a kapcsolatot. Mivel növekszik azoknak a száma, akik a netfüggőségük miatt képtelenek a személyes kontaktus kialakítására, ezért ők a közösségi oldalakon próbálnak meg ismerkedni, és kapcsolatokat kialakítani.


A számítógépen keresztül nem látjuk a másik gesztusait, testbeszédét és mimikáját, emellett nem hallhatjuk a hangsúlyát sem. Elővigyázatosnak kell lenni, mikor neten keresztül ismerkedünk idegenekkel, hiszen nem tudhatjuk, igazat mondanak-e? Természetesen az emberek ismerkedéskor mindig a jobbik arcukat mutatják, viszont a számítógép használatával a közösségi oldalak mögé tudnak rejtőzni. Félre lehet vezetni, és becsapni a másikat. Sajnos sokan áldozatul esnek, mivel a többség ártatlannak tartja ezeknek a kapcsolatoknak a létrejöttét, és nem is gondolnak bele a felmerülő veszélyekbe.

Példaként fel tudom hozni a saját tapasztalatoma. Pár hónappal ezelőtt megismerkedtem egy sráccal a facebookon. Eleinte csak beszélgettünk: megbeszéltük ki mit szeret, és mik a kedvenc dolgai. A fiú személyében egy nagyon kedves, aranyos, udvarias és figyelmes emberre leltem, szinte elvarázsolt. Találkozgattunk, és végül összejöttünk. Idővel kezdtem rájönni, hogy ez a fiú valójában nem is olyan, mint amilyennek előadta magát. Rettenetes természete volt, nem úgy bánt velem, mint a szerelmével, és mindig azt mondta, amit épp hallani akartam. Ő volt a tipikus esete a báránybőrbe bújt farkasnak.

A rossz tapasztalatom alapján senkinek sem ajánlom az ismerkedést a közösségi oldalakon keresztül. Ha személyes találkozókat beszélünk meg a másik emberrel, akkor kisebb az esélye annak, hogy mást kapunk, mint amit várunk. A személyes kapcsolatainkat túlnyomó részét ne az internet világában alakítsuk, hanem a való életben!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Ide nekem a betegségemet! (2)

Póda Erzsébet

Preventív biztosítások lehetséges betegségek esetére, avagy kössünk-e szerződéseket az egészségünk érdekében?

2025.8.11.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2025.7.19.   


Ide nekem a betegségemet! (1)

Nagy Csivre Katalin

Betoppanok a rendelőbe: üres, csöndes és sötét. Netán elnéztem volna az időpontot? Nem. Reggel hét óra, a dátum stimmel.

2025.7.14.   


Hátsó szándék

Fodor Tekla

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

2025.7.8.  1   


A lelkemig hatol

Oriskó Renáta

A női lélek bonyolult és összetett. Érzékeny és átérző, érzéseket beengedő, azokat intenzíven megélő, máskor elutasító, bezárkózó.

2025.7.4.   


Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2025.4.22.  2    4


Szuper lesz a napunk!

Kozma Eszter

Coco Chanel legjobb gondolata: „Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!"

2025.2.25.    23


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2024.11.20.   


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2024.10.30.   


Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.