Ígéret (1)

Póda Erzsébet  2010.11.30. 6:17

Vannak férfiak, akik egy pillanat alatt meg tudják bennünk pendíteni nőiességünk alvó húrjait.

Magával ragadott a sármja. Kedves volt, figyelmes, férfiasan óvó-védő és észrevette azt is, hogy a pincérnő nem hozott tejet a kávémhoz. Ő meg rájött, hogy tejjel szeretem! Nem tudom hogyan. Biztosan azonnal rám hangolódott és azért. A férjem erre sose lenne képes. Ő néha még a születésnapomról is megfeledkezik. Talán azt sem tudja, cukorral vagy anélkül iszom-e a teát.
Ahogy nézett rám, azzal teljesen levett a lábamról. Ahogy szólt hozzám, egy új dimenziót nyitott meg számomra. Csak beszélt, nem flörtölt velem, mégis úgy éreztem, alig pár perc múlva, hogy vele akarok élni, nekem ő kell és senki más! A kellemes férfihang átölelte a szívemet, és megpendítette bennem nőiességem eddig alvó húrjait.

Pár hét múlva megmondtam a férjemnek, hogy elválok tőle. Értetlenül állt előttem. Olyan képet vágott, mintha azt mondtam volna neki, hogy űrutazásra indulok. Nem értette. Hiszen eddig minden jó volt, mondta. Fél éve még az ölébe ülve, nyakát átölelve fényképezkedtünk barátaink szülinapi ünnepségén, mondta. Egy hónapja még azt suttogtad a fülembe, hogy szeretlek, mondta. Ezt nem gondolhatod komolyan, mondta. Az nem lehet, hogy válni akarsz, mondta. Miért állítottad két hete, hogy csak én vagyok neked, senki más, mondta. De nem tágítottam, átköltöztem a nappaliba. Próbálkozott nyugodtan, próbálkozott dühösen. Próbálkozott azzal is, hogy beszéljük meg. Hajthatatlan maradtam. Nincs mit megbeszélnünk! Már nem szeretem, már nem akarom, már nem kívánom. Megkértem, költözzön el tőlem. Nem akarta elhinni. Aztán belátta, hogy már nem akarok vele élni.

Mikor végre elköltözött, zárat cseréltem, s ezzel lezártam a múltamat is. Új korszak kezdődött számomra a kedvessel! Akinek szavain csak csüngeni tudok, aki csak rám figyel, aki lesi kívánságaimat, aki úgy óvja-védi az érzékeny, törékeny, gyenge nőt, aki én vagyok, mint senki más. Tudom, már kétszer elvált, és ezt most már meg is tudom érteni. Van két felnőtt fia, akikre nagyon büszke, ismerem is őket, hiszen alig fiatalabbak, mint én.

Sajnos az éjszakákat még nem tudjuk együtt tölteni, hiszen három kisgyermeke van a harmadik kapcsolatából, akiknek még nagy szükségük van az apukájukra. Csak a várostól távol tudunk találkozni, ahol nem láthatnak bennünket fürkésző szemek, rosszindulatú emberek. Csak nagy ritkán és csak délelőttönként tudjuk együtt tölteni az időt mézédes, felejthetetlenül tüzes ölelésekkel, és csak az én lakásomon. Néha kinyomja a telefont, és esemesekben sem írhatom meg neki, hogy szomjas testem épp őrá vágyik. Sajnos, a karácsonyi ünnepeket sem tölthetjük együtt, hiszen a legkisebb gyermeke még csak nyolchónapos csecsemő. Az ilyen kicsiknek még szükségük van arra, hogy az év legszebb ünnepén együtt legyen a családjuk.

A legjobb barátaim ellenem fordultak. Azt állítják, csak kihasznál engem. Azt állítják, csak szeretőnek kellek neki. De ez nem igaz! Ha a legkisebb gyermeke hároméves lesz, elköltözik otthonról. Hozzám fog költözni. Attól kezdve együtt fogunk élni. Megígérte. És én hiszek neki, mert számomra ő a nagy ő, mert boldog vagyok vele, mert szeretem. A szerelmünkért pedig kibírom azt a pár évet, hiszen aztán már együtt leszünk. Együtt fogjuk tölteni a hétköznapokat és az ünnepeket is. Megígérte...

(Folyt.köv.)

Hozzászólások

@

Küldés