Intermezzók

Dráfi Emese  2011.1.19. 7:05

Ülök a vonaton, Budapestre utazom.

A könyv, amit hoztam, nem köt le, így unatkozom, nézelődöm. Felszállnak, leszállnak az utasok.

A mellettem levő megüresedett négyes ülésre lehuppan egy apuka két gyerekkel. A fiúcska első osztályos lehet, kislány talán negyedikes. Hangosan beszélnek, de nem zavar, mert mint gyakori utazóként megszoktam már. De egyszer csak megüti a fülemet egy mondat: – Azonnal olvasd el, vagy egyest akarsz kapni? Azt akarod, hogy anyád megint azt mondja, hogy nem olvastattam el veled a tananyagot?
– De apu! – szól a kislány – olyan unalmas ez az anyag!
– Meg kell tanulni és kész! Kezdd el olvasni!
– De apu, nem vetted meg észre, hogy az iskolában semmi értelmeset nem tanulunk? Minek ezt a sok baromságot megtanulni?
– Ne feleselj, olvass!
És a kislány elkezdi: – Az allergiát okozó növények. Sok növény van, amely...
– Jaj, nem kell hangosan! – fintorog az apuka. – Elég lesz magadban is.
Nocsak, az apuka szerint is unalmas anyag? Kuncogok magamban. Tényleg? Miért kell a gyerekeknek az iskolában még mindig unalmas dolgokat tanulni? Mikor veszik már észre a „szakértők”, hogy valami másra van szükségük a mai nebulóknak?

Pláza

Egy ismerősömmel ide ülünk be egy kávéra, ez van a legközelebb. Érdekes élmény. Vasárnap délután van, kicsit felengedett a tél, süt a nap. A pláza tömve. Álmélkodom, hogy az emberek még mindig itt töltik a szabadidejüket. Nem gondoltam volna, hogy még mindig van pénzük idétlenségek, felesleges dolgok vásárlására. Családi, baráti programok a plázában – a liget meg üres! És persze a „meki” is teltházas. Nyam, nyam, nyam, sok finom rákkeltő csemege. De vajon miért nem csodálkozom már ezen?

Keleti pályaudvar

Cirka húsz perc alatt, amíg arra várok, hogy megtudjam, honnan indul vissza a vonatom Győrbe, négy koldus, kéregető kunyerál pénzt, kaját, és egyéb apróságokat. Az ember néha szívesen ad, na de ennyinek? Azt talán mindenkit tudja, hogy a koldulás korunk új biznisze (hogy szépen angolosan fejezzem ki magam). Legyek én is koldus főállásban? Vagy tartsak kéregetőket? Lehet, gond nélkül ki tudnám fizetni az albérletemet.

Újra a vonaton

Hazafelé menet megint csak nézelődök. Különösen gyönyörű ma a naplemente. Pirosban, sárgában és a kék különböző árnyalataiban pompázik az ég. Az utazók nagy része viszont nem is veszi észre. Kit érdekel a naplemente, olyan elcsépelt dolog, nem? Csak ülnek bambán, fülükben fülhallgatóval. Az egyik megállónál most az előttem lévő négyes ülésre ül le egy idős házaspár, valószínűleg a kislányunokájukkal. Nem kell sok idő, hogy a dalolászó kislányra rászóljanak: Ne dudorássz, ne hangoskodj, senki nem kíváncsi rá! – szól rá a nagypapa. Persze tovább hallom a kis dallamot. Mosolyra húzódik a szám. A nagypapa tovább fegyelmezi. De hiába.
– Rossz vagy! – szól most már a nagymama is. A kislány nem fogad szót. Aztán megkérdezi: – Papa? Mit csinál a kalauz?
–A kalauz körbejárja a vonatot, kilyukassza a jegyeket, és van neki egy nagy zsákja is, amibe a rossz gyerekeket beleteszi és elviszi.
Egy röpke pillanatra csönd támad. Aztán újra megszólal a kislány: – Na, de papa, ez hülyeség! És kuncog egyet. Vele együtt én is. Egyszer csak látom, előttem, az ülések közti nyílásban felém kukucskál, és elbújok, találj meg játékot kezd velem játszani. Veszem a lapot, persze szó nélkül, nehogy rám szóljanak az idős, bölcs öregek. Ám a nagymama szemfüles, és rájön a turpisságra: – Mit csinálsz? Minek nézegetsz mindig hátra? Semminek, hangzik a válasz. Legnagyobb meglepetésemre a nagymama is átkandikál, én persze mélán vigyorgok, mire egy összevont szemöldök és rosszalló pillantás a válasz.

Végre megáll a vonat, és ők kiszállnak. A kislány még egy pillanatra hátrafordul, és kacagva integet, majd kilép a peronra.

Hozzászólások

@

Küldés