Jó modor – elméletben

Jády Mónika  2006.5.29. 7:39

Az alábbi történet egyik ismerősömmel esett meg, aki bátran letagadhatna öt-hat évet a korából.

Az ismerősöm, Kati, vonattal ingázik a lakhelyétől csaknem 50 km-re fekvő városba, a munkahelyére. Hazafelé menet általában az elsők között száll fel a vonatra. Így történt ez legutóbb is.

Beült egy még üres kupéba, és – ölében tartva a kabátját és a kistáskáját – belefogott az újságolvasásba. Pár perc múlva öt középkorú férfi lépett be az ajtón, és ezzel meg is telt a kupé. Közvetlenül a vonat indulása előtt egy kismama sétált végig a vonat folyosóján, majd megállt az ablaknál.
--Úgy látszik, már nincs hely – szólalt meg a legidősebb férfi, majd Katira sandított. Nyilván jóval fiatalabbnak nézte őt a valós koránál, s eképpen folytatta: -- A mai fiatalok nem tudják, mi az illem. Bezzeg az én koromban...!
A többiek pedig csatlakoztak, és legalább negyed órán át szapulták a mai fiatalokat, a neveletlen tizenéveseket, akik nem tudják, hogy a várandós kismamának illene átadni az ülőhelyet.
Kati egyre kényelmetlenebbül érezte magát, aztán amikor már nem bírta tovább hallgatni a neki szánt sértő megjegyzéseket, felpattant a helyéről.

Ebben a pillanatban vált láthatóvá, amit addig eltakart a kabát és a táska: Kati gömbölyödő pocakja. A pasasok azonnal elhallgattak, amikor Kati helyet cserélt a folyosón álló kismamával. Valamelyikük el is vörösödött. De az egyiküknek sem jutott eszébe továbbra sem, hogy esetleg ők is átadhatnák a helyüket…

Hozzászólások

@

Küldés