Kereslet
Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.
Lehet délelőtt, délután vagy este – mindig ott van valamelyikük. Néha csak egy, néha kettő, vagy öt. Persze szürkület után már többen is. Ugyanazok a mozdulataik: cipőjük orrával unottan rugdossák a földet, egyik kezükben (talán marihuánás) cigaretta. Arcuk vastag sminkréteg mögött, tekintetük kifürkészhetetlen. Várják a „klienseket”.
Kezdetben azt próbáltam találgatni, vajon hány évesek lehetnek, honnan jöttek, miért kerültek ide, mi járhat a fejükben? Talán sokan kábítószeresek közülük, talán néhányan nem. Időnként sajnáltam őket, máskor nem érdekelt, miért flangálnak itt. De azért fel-felbukkant néhány gyötrelmes kép az agyamban, még ha bármilyen váddal is illetnek. Igen, mindenki azt kezd az életével, amit tud. Csak, ki tudja miért, tényleg szánakozom azokon a szerencsétleneken.
Egyikük, egy szexi széplány, a legtöbbször ciklámen színű csíkos zoknit visel és ugyanilyen színű bugyit hozzá. A felsőrész hagyományos: mély dekoltázzsal. Más nincs rajta, még akkor sem, amikor én már rég kesztyűt hordok. Talán egy rövid kabát, meg sál a kiegészítője, de az is csak, ha már tényleg fagyos az idő. Nem tudnám megmondani, hány éves, de nekem úgy tűnik, nagyon fiatal. A másik százévesnek látszik, haja valószínűtlen szőkére festve, és mintha tényleg érdekelné a „munkája” – vadászó pillantásokkal lesi a mellette elhaladó autókat. A következőre ránézni is kellemetlen, mégis nagyon öntudatosan sétál fel és alá, valószínűleg tele van extrákkal, ami miatt a piacon tud maradni. Van köztük szép is, meg csúnya is, fiatal és öreg, sovány és kövér is.
A minap új lányt vettem észre. Egy törékeny alkatút. A meleg idő ellenére hosszú barna színű nadrágot, és hosszú ujjú topot viselt. Oldalán a segédeszközöket tartalmazó ridikül, jobb kezében cigaretta, fején sültös sapka, ami eltakarta a fél arcát. Csak amikor mellé értem, akkor vettem észre a felsőrész alól kikandikáló, szépen gömbölyödő pocakját...
Hanyagoljuk most, hogy akkor, abban a pillanatban milyen érzések kerítettek a hatalmukba! (Tudom, hogy van ilyen, de más a dolgokról hallani, tévében látni, és más látni azokat.) És mellőzzük azt is, mennyire vagyok jártas az ökonómiában – ez úgyis egyértelműen kiderül a siralmas anyagi helyzetemből... Viszont régi tanulmányaimból felsejlett bennem, hogy nincs kínálat kereslet nélkül – és fordítva. Meglehet, rosszul tudom a definíciót, de ha nem lenne igény erre az „extra szolgáltatásra”, valószínűleg valahol máshol korzózna az a szerencsétlen fiatal nő, akire az vesse az első követ, aki nem bűnös semmiben.
Eszembe jutott ugyanis az egyik ismerősöm története, aki még régebben mesélte, hogy a felesége nem engedte magához, amikor várandós volt közös gyermekükkel. Ezért, e kedves férfiismerősöm, „kénytelen volt” viszonyt kezdeni a szintén terhes munkatársnőjével, aki hasonló cipőben járt. A babák megszülettek, az affér véget ért. Ki-ki folytatta a régi életét.
Lám, lám, mennyifélék az emberek! A kereslet és kínálat többnyire egyensúlyban van. Ha mégsem, akkor a homo sapiens sapiens majd tesz róla, hogy egálba kerüljön.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2022.11.19.
Uborkaszezon?
A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!
2022.7.22.