Két könnycsepp


Póda Erzsébet  2011.12.7. 6:32

Képzelje, azt mondják rólam, hogy rossz vagyok!

Rám néz csillagszemével, és tudom, csak az a baja, hogy mindenkihez őszinte.

Képzelje, azt mondják rólam, hogy megbízhatatlan vagyok, átverek másokat, pedig épp fordítva van. Az utóbbi időben több barátnőmben is csalódtam, két fiú is átejtett egymás után, pedig hittem mindkettőjüknek. A barátnőmmel megbeszéltük, együtt fogunk nyáron sátorozni. Aztán nem szólt, s kiderült, hogy az új barátnőjével és annak barátaival ment kirándulni. Végigsírtam az egész napot. Nekem ez a barátság ennél többet jelentett. Ha előre szólt volna, nem esik ilyen rosszul. De csak utólag tudtam meg.

A másik barátnőm elkezdett „udvarolni” a fiúmnak. Mindenfélét összehordott rólam neki, mígnem szakított velem. Most ez a barátnőm jár vele. Az új fiú, aki közben felbukkant, csak az érzelmeimmel játszott. Telibeszélte a fejem, hogy mennyire szerelmes belém, soha senki nem volt még számára ilyen fontos. Miközben nem tudtam, járunk-e egyáltalán vagy sem? Hitegetett. Már-már én futottam utána, mire észbe kaptam. Itt nem érzelmekről van szó, csupán valami fura játszmáról.

Nem értem, mintha mindenki ellenem fordult volna. Pedig mindig mindenkihez őszintén közeledek, és minden helyzetben igazat mondok. Hazudni nem éri meg, hisz az ember belegabalyodhat a füllentések fonalaiba. Már ott tartok, hogy három lépés távolságot tartok mindenkitől. Mintha bezárult volna egy szép világ...

Lehet, hogy ez a világ nem is létezett? Lehet, hogy csak én teremtettem magamnak? De honnan és miből építettem fel?...

* * *

Képzelje, megismerkedtem egy fiúval, és teljesen beleestem! Igaz, füvezik, meg néha olyan furcsán viselkedik velem, de amúgy totál rendes. Nem úgy vagyok vele, mint az előző fiúimmal, de azt hiszem, ez is szerelem.


Rám néz csillagszemével, és tudom, hogy kétségbe van esve.

A szüleid?

Elváltak. Most éppen anyukámmal élek, de azt hiszem, nemsokára újra visszacuccolok apuhoz. Anyukámnak komoly párkapcsolata van, össze fog költözni a pasijával. Néha sír, hogy mennyire sajnál engem, aztán elmegy hazulról. Szegény anyu, inkább nem is mondok el neki semmit, elég a maga baja... Apu? Iszik... A nagymamám meghalt.

Hol tanulsz?

Nem tanulok, most épp nem. És nem is dolgozom. Majd lesz valami, mondja, és megismétli, majd lesz valami. Lesüti szemét, hosszú szempillái rezegve verdesik orcáit...

* * *

Képzelje, azt mondják rólam, hogy rossz vagyok! Pedig csak egy kis pénz kéne.

Már nem néz rám a csillagszemével. Tudja, hogy meglátnám benne...

Füvezel?

Az is belefér, mondja. Csak egy kis pénz kéne, ismétli.

A fiú?

Már nem érdekel. Semmi sem érdekel. Különben is, azt mondják rólam, hogy rossz vagyok és tényleg rossz vagyok.

Előkaparok pár centet és a kezébe nyomom.

Szüleid?

Rám néz a csillagszemével, tekintete üres, arcán két könnycsepp szántja végig még hamvas bőrét, és azt suttogja: Mindenki magamra hagyott. Maradjon velem még egy kicsit...



Hozzászólások

zita, 08. 12. 2011 21:59:41
nagyszeru hangulatu cikk, bar szomorkas, de nagyon tetszik! sok igazsag van benne.
@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.