Középkori gondolatok
Van az úgy, hogy céltalanul keresgélek, válogatok a műholdas tévéadók csatornáin. Ritkán bár, de előfordul, hogy unalmamban valami érdekes műsorra lelek, ami aztán leköti figyelmemet, sőt akár még tanulságos is lehet számomra.
A minap az egyik magyar nyelvű tévéadón egy kissé korosodó, túlsminkelt hölgy előadása ragadta meg a figyelmemet. Talán író, talán elavult nézetű lélekismerő lehetett a szentem, de mivel már a műsor vége felé kapcsolódtam a monológjába, nem derült ki számomra szakemberi mivolta. Mosolyogva üzente nekem, és valamennyi nőtársamnak, hogy amennyiben a kedves férjem megcsalna, ne keseredjek el! És főleg ne hagyjam el nyomban és meggondolatlanul! S még csak ne is buzeráljam életem párját! Inkább kürtöljem szét fájdalmamat mind a valamennyi barátnőmnek – ha tíz van, mind a tíznek --, hiszen így megszabadulok lelkem nyomasztó terhétől. A nők szeretnek beszélni, így születtek, ez a jellemző rájuk.
Tehát, mindegy, hogy mit, csak beszéljek: a lényeg, hogy sokat és sokszor. Női lelkem csak így marad ép és egészséges – tudom meg a sok okosságot nálamnál kicsikével idősebb, ám jóval bölcsebb jóakarómtól. S az Istenért, bocsássak meg léha férjemnek, hiszen a férfitermészet már csak ilyen! Meg kell értenem: állandó bizonyítási kényszertől terhes. A nők pedig nagyon szeretik a férfiakat. Hát ne hagyjam ilyen botorságért elmenni! Legyek vele türelmes, legyek elnéző is, maradjak hozzá továbbra is kedves és alázatos. Egyszóval hunyjak szemet a történtek felett és bocsássam meg a félrelépést. Aki elítélendő és elűzni való, az a szerető, az álnok! Az a másik nőszemély! Aki nem átallott elszeretni hitvesemet. Mert a férj sosem bűnös. Aki mindenért felelőssé tehető – az csak egy másik nő lehet!
Szakembernőnk felé újabb kérdést hint a szintén csinosra sminkelt és nagyon mosolygós riporterré nevezett szépségkirálynő. Mi a véleménye az emancipációról? Tündéri hölgyünk erre is tudja a választ. Gúnyosan feleli: legyen karrierista, aki akar, dolgozzon csak háromszor annyit, és viseljen tízszer annyi terhet, ha neki az a jó, és nem akarja magát feláldozni a család szent oltárán!
Okos buksijában meg se fordul a gondolat, talán ki kéne mondani, hogy a nő ne viseljen tízszer annyi terhet, hanem kérje férje segítségét. S ha az nem kapja meg, tagadja meg az alárendeltséget, a többletteher viselését, és semmiképp se érezze hősnek magát az önfeláldozó nő szerepében. Valamint az az ötlet se, hogy ne dolgozzon háromszor annyit a kedves nőtárs! Inkább fizessék meg neki a munkáját ugyanúgy, pontosan annyira, mint amennyire a férfiakét. A korszakalkotó javaslat, miszerint: egyazon munkáért ugyanannyi fizetést nőnek, férfinak! -- messze elkerüli. Zárszavában pedig mosolyogva bizonygatja: nagyon szereti a férfiakat. Ő maga is immár huszonvalahány éve él boldog, zavartalan és harmonikus házasságban párjával – melyben csak egész pici nézeteltérések szoktak előfordulni. Kérdés már csak: vajon ki hiszi el ezt a romantikus nőregénybe illő bátor kijelentést?
A sors keze lehet a dologban – gondolom a műsor befejeztével, mivel nem derül ki számomra sem tudós asszonyunk kiléte, neve s esetleges művének címe sem. De az az igazság, és most töredelmesen bevallom minden nő- és férfitársamnak: őszintén és tiszta szívből nagyon örülök, hogy nem kellett megtudnom, ki az a magát bölcsnek és okosnak képzelő emberasszony, aki a harmadik évezred beköszöntével ilyen középkorinak is maradi szellemű elméletével traktálja a nőtársadalom tagjainak fejét.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.