Légy termék!


Sábitz Katalin  2008.4.8. 14:10

Az emberi kapcsolatok kereskedelmi kapcsolatok?

Egy figyelemreméltó előadást hallgattam meg egy állásbörzén: Add el magad! (Mert más nem fog!) Az eredményes álláskeresésről volt szó, aminek a legalapvetőbb feltétele az önismeret. Minden erre épül, maga a siker is. Mert ha tudjuk, kik vagyunk, és merre tartunk, ha tudjuk, mit akarunk, könnyebben célba érünk.

Ez a mérföldköve annak is, hogy jól tudjuk eladni magunkat! Mert az álláskeresés felfogható úgy, mint egy kereskedelmi folyamat, ahol a munkavállalónak megfelelő csomagolásban kell kínálnia a képességeit, hogy a munkaadó „vevő legyen rá”. Ezt készítjük elő a beküldött önéletrajzzal, ami egy olyan marketing eszköz, amelynek célja, hogy behívjanak állásinterjúra. Az interjún végre szemtől szemben tudjuk bemutatni a „terméket” – magunkat. Ha jól adjuk el magunkat, létrejön az üzlet.

A hallottak/leírtak elsőre szíven üthetik az érzékeny lelkűeket, de a valóság azt mutatja, ez egy jól működő felfogás manapság. Persze, alapos felkészülést igényel, kezdve az éveken át tartó kapcsolatépítéssel, névjegykártya-osztogatással. Ha jó az előzetes stratégiánk nyert ügyünk lesz, de „akkor kell kutat ásni, amikor még nem vagyunk szomjasak” –idézett az előadó egy bölcs iráni mondást.

Amikor új emberre van szükség egy cégnél, általában valamiféle probléma megoldását várják tőle. Minden találkozáskor úgy kell bemutatkoznunk, mintha arra a kérdésre válaszolnánk: miért lennék én a megoldás a te problémádra?. Ebből a szemszögből azt is mondhatnánk, az egész élet egy eladási folyamat.

Az emberi kapcsolatok valóban kereskedelmi kapcsolatok? Bizonyos értelemben, bizonyos helyzetekben igen. A párkapcsolatok elején például, amikor mindkét fél a „szépen csomagolt portékáját”, lehető legelőnyösebb énjét mutatja.

Minden olyan szituációban, amikor jelentős, hogy milyen színben tüntetjük fel magunkat, könnyen termékké válhatunk, és ez ma igen gyakori. De felmerül bennem a kérdés, vajon miért nem elég, ha „csak” azt mutatom, ami valóban én vagyok. Vajon nem esünk-e abba a hibába, ha kaméleon módra változtatjuk az énünket, hogy végül magunk sem ismerünk már rá igazi személyiségünkre?

Kell, hogy legyen egy határ, amin túl már nem lehet az eladhatóság a fő szempont. Kell, hogy legyen egy határ, ami jelzi, hogy innentől elég, ha önmagunkat adjuk, mert ez nem verseny és nem cserekereskedelem. Kell, hogy legyen egy határ, ami arra figyelmeztet, hogy a sokféle cicomás jelmez nem takarhatja el örökké azt, ami igazán fontos, amitől mi mi vagyunk.

Kell, hogy legyen egy határ, de sem a határon innen, sem azon túl nem feledkezhetünk meg az őszinteség értékétől. Mert ez az őszinte, igaz emberi kapcsolatok feltétele.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6