Legyetek a szüleim!
A meddőség az egyik legszomorúbb dolog, ami egy gyermekre vágyó párt sújthat.
Hosszú évek sikertelen próbálkozása után Éva és Peti arra a közös elhatározásra jutottak, hogy örökbe fogadnak egy kisfiút. Mivel mindketten betöltötték a negyvenet, nem akarták tovább halogatni a dolgot.
Ez közel sem volt egyszerű döntés. Legalább fél év kellett ahhoz, mire lelkileg ráhangolódtak, mert nem tudták, vajon tudják-e majd a gyermeket úgy szeretni, mintha a sajátjuk lenne.
A kérelem benyújtása után írásban tájékozatták őket az örökbefogadás feltételeiről. Valamint arról, hogy az örökbefogadás alkalmasságának megállapítása érdekében vizsgálaton, illetve tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon kell megjelenniük. A családi és lakáskörülményeiket a helyszínen vizsgálták.
Aki örökbe akar fogadni, úgy képzeli, hogy ő választ. Pedig nem mindig van ez így! A legtöbb esetben a babák választanak. Éva és Peti is ezt tapasztalta, mikor túljutva a hivatalos eljáráson és a felkészítő tanfolyamon lehetőséget kaptak arra, hogy körülnézzenek az örökbeadásra váró babák között. Első látásra megtetszett nekik egy csecsemő, akit azonnal szívükbe zártak. De ha már ott voltak a csecsemőotthonban, körülnéztek, nem gondolva arra, hogy megmásíthatják döntésüket. Az egyik féléves csöppség azonban majd kibújt bőréből, amint meglátta őket. Mosolyogva nyújtogatta kezét az idegenek felé, mintha csak azt akarta volna mondani: engem vigyetek! Kivették az ágyikóból, beszélni kezdtek hozzá, s a csöppség olyan boldog volt, hogy nem tudták letenni. Ekkor tanakodni kezdtek: melyiket válasszák? A féléves kicsi mellett döntöttek.
Mikor végre elérkezett az idő, és hazavihették gyermeküket, mindketten sírva fakadtak. Az öröm könnyei voltak ezek. Csak ekkor tudatosították, hogy igazi család lettek.
Hónapok teltek el, s bár sok átvirrasztott éjszakán vannak túl, nem bánták meg döntésüket. Boldogok. Ők hárman: az anya, az apa, és a gyermek. Az újdonsült szülők felkészülten várják az időt, mikor gyermekük érett lesz arra, hogy elmagyarázzák neki: míg egy másik asszony a méhében hordozta, addig édesanyja a szívében hordta őt és várta azt az időt, amikor magához ölelheti és szeretheti. Úgy, vagy talán még jobban, mintha ő szülte volna.
Nem titok már, amit két ember tud -- tartja a mondás, tán nem alaptalanul. Ha egy örökbefogadó pár úgy dönt, nem mondják el gyermeküknek az igazságot, kockázatos feladatra vállalkoznak. Annál pedig nemigen lehet megrázóbb élmény, mintha valaki véletlenül tudja meg, hogy anyukája és apukája nem is a vérszerinti szülei, hanem „csak” két kedves idegen, akik kiskorában magukhoz vették.
Ezért fontos időben megértetni a gyermekkel, hogy őket nem a gének kötik össze, hanem annál sokkal fontosabb: a szeretet.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.