Ökörnyál

Puha Andrea  2008.11.1. 22:02

Úgy érzem, a világot keresztül-kasul beszőtték a pókok, s mindig a hálóba gabalyodok.

Ahogy kilépek a gimi kapuján, rögtön végigdörzsölöm az arcom, mert máris úgy érzem, mintha tíz pók vert volna tanyát rajtam. Lassú léptekkel a város felé veszem az irányt, lábammal odébblibbentem az avart.

Kis idő múlva leülök egy padra, s csak nézelődöm. Elkerülnek a gondolatok, csak vagyok. Érzem a szelet, együtt öregszem a levelekkel. Szememet a földre szegezem, felvonulnak előttem az idei ősz csizmái. Sorakoznak egymás után, feketék, barnák, fehérek. Egyszer csak egy hang arra kényszerít, hogy felnézzek. Kuncognak. Sokan. Lassan nyílt röhögés válik belőle.

Egy férfi halad el előttem, szemlátomást olyan tekintettel, mint akinek nem létezne se múlt, se jelen, se jövő. Csak megy előre, nagy léptekkel, s ahogy elhagy engem, szemembe süt a nap. Hunyorogva összehúzom a szemöldököm, s akkor meglátom, mi is olyan vicces ezen a napon, hogy egy csapat diák szinte nyerít a nevetéstől. Az őszi napsugarak megvilágítják, s láthatóvá teszik számunkra azt a három szál leheletnyi fehér fonalat, ami az emberünket makacs ragaszkodással követi, legalább két méter hosszan. Akár illik, akár nem, nekem is mosolyra húzódik a szám, s a szelíd mosolyomat vad nevetés váltja fel, mikor a férfi értetlen arckifejezéssel, bambán megfordul, s a három ökörnyál körbelengi a fejét. Ő persze ebből nem lát semmit. Kisvártatva hátat fordít, s továbbmegy. A három fonál meg utánalebeg...

Ökörnyál. Gyerekkorom kedvenc talánya. Honnan jön? S miért nyáladzik annyit az ökör? Persze, azóta már rájöttem, hogy vajmi kevés köze van e fehérségnek az ökörhöz. Az ökörnyál nem más, mint a pókok hálója, összegabalyodva. A legkülönbözőbb pókfajok kicsinyei ősszel késztetést éreznek arra, hogy felkapaszkodjanak kiemelkedő tárgyakra vagy növényekre. Ezeknek a csúcsán nagyon hosszú pókfonalakat bocsátanak ki szövőmirigyeikből a levegőbe. Ez picit mesébe illő jelenet, ahogy így elképzelem. A szél belekap a szálakba, és a fonallal együtt a pókokat is viszi, így a pókok hatékonyan terjednek a világban. Sok pók akár több ezer méter magasra is emelkedhet a levegőben, és így pókmértékben mérve nagyon messzire is eljuthat. A fűszálakhoz, bokrokhoz tapadt ökörnyálhoz már nem tartoznak pókok, valószínűleg már nem élnek vagy épp máshol járnak.

Én is egy ökörnyálon kapaszkodom képzeletben, és szállok a széllel, messze-messze, a gondolatnál is sebesebben. Visz az áramlat előre, valamerre, ahol jól érzem magam...

Hozzászólások

@

Küldés