„Soha nem lesz fiúm!”


Puha Andrea  2007.11.16. 19:10

– Figyeld meg, hogy neked előbb lesz fiúd mint nekem! – mondta Bori.



– Egy ötvenesbe, hogy neked! – tiltakoztam.

Öt éve már annak, hogy ott ücsörögtünk az alapiskola lépcsőjén, és erről vitatkoztunk. Eltökélten hittük, hogy csúnyák vagyunk, értéktelenek. Csak azért, mert csöndesebbek voltunk, és talán ducibbak. A körülöttünk levő ,,menő” lányok már pasiztak és buliztak. Összvissz 14-15 évesen... Megvoltak a sutyorgások az első csókról, a szerelemről és a bulikról. Mi meg csak úgy ,,voltunk”…

Persze mi is sokszor beszéltünk fiúkról. Emlékszem a pirulásokra, mikor elment mellettünk a felettünk járó kiszemelt srác. A telefonálgatásokra: mikor felcsörgettük őket. Mekkorákat nevettünk utána! Volt, akikre külön nevet ragasztottunk. Mint például: a Törpe, a Piszkafa, meg a Büfés gyerek. De csak szórakoztunk. Mert ugye, nekünk nem lesz pasink...

Aztán ez annyiban is maradt. Kilencedikben elballagtunk, de Borival egy osztályban maradtunk továbbra is. Énekórákra járt, jár most is. Van, hogy fellép, szép hangja van. Haját vörösre festette, megnövesztette, alakja pedig szép telt lett, nőies. Jól néz ki, hiába mondja, hogy nem. Ha a hibáit kéne felsorolnom, csak az jutna eszembe: kishitű. Tudjuk, hogy jó hangja van, mégis fél énekelni, pedig amúgy dacos és akaratos, s rengeteget lehet vele nevetni. De még változatlanul hangoztatta, hogy jó lenne egy pasi, de neki sohasem lesz.

Közben néha-néha felbukkant egy jelölt, akibe plátóian belezúgott. Az élet pedig ment tovább, s mi a gimis élet során bulikból bulikba jártunk. A házibulikon ismertem meg Ákost, aki Bori gyerekkori barátja volt. Egyik bulin a srác egy közös barátnőnk iránt táplált reményeket. S mikor az illető egy csók után magyarázat nélkül elhagyta, Bori bőszen védelmezte Ákost, mondván: ez csúnya húzás volt a lánytól.

Ha buli volt, Ákos általában szintén velünk volt. A gimis, keményen tanulós hétköznapok könnyebb perceiben mindig hallottam felemlegetni a nevét, mint egy jó barátét. De abszolút gyanún felül volt, hogy bármi más is lehetne.

Aztán egy nap már azt hallgattam mosolyogva, hogy Bori mesél: „– Olvastam a horoszkópot, és az volt benne, hogy egy gyerekkori barátom többet érez irántam, és szerelem alakulhat köztünk! Mutattam is Ákosnak...”?

Hát igen. Összejöttek. Egy nap, mikor hazajöttem kirándulásból, egy üzenet várt. Csak egy mondat: Összejöttem Ákossal.

Örültem. Visszaküldtem egy vigyori pofát, és a következő mondatot: Na ugye?! És még neked nem lesz fiúd…Örülök neki!!!

Végül is elméletileg nyertem egy ötvenest…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.