Sportoljunk!


Lantódy Andrea  2008.7.30. 7:18

Sokat hallhatunk, olvashatunk arról, milyen fontos a testmozgás.

Ezt én is tudatosítottam magamban, de valahogy soha nem tettem meg a kellő lépéseket. Persze, próbálkozásaim nekem is voltak. Ha megláttam az újságárusnál egy életmódmagazint, mely a garantáltan legjobb has-, comb- és fenékfeszesítő gyakorlatot hirdette címlapján, rögtön megvettem. Titokban ettől vártam a megváltást, hogy egy-kettőre formás alakot varázsolok magamnak. Otthon aztán elkezdtem lépésről-lépésre végezni a feladatokat, de vagy nehéznek tűntek, vagy pár hét alatt beleuntam az állandóan ismétlődő gyakorlatokba. Változást ugyan tapasztaltam az alakomon, sőt mások is észrevették, de ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy a sport életem részévé váljon.

Majd jött a változás. Először még csak az étkezésemre figyeltem oda. Megnéztem, hogy mit mivel eszem, a gyümölcs napi fogyasztását is beiktattam, és rájöttem, hogyha nap, mint nap megadom szervezetemnek a megfelelő folyadékmennyiséget, akkor az meghálálja. Így hamarosan sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. S hogy még többet tegyek az egészségemért, jöhet a sportolás! – gondoltam. Most már egyáltalán nem azért, hogy formásabb alak köszönjön vissza rám a tükörben, hanem mert úgy éreztem, ezt meg kell, sőt meg akarom tenni önmagamért, a jobb közérzetemért. Így jutottam el az első aerobik órára. Bár úgy gondoltam: ezt a mozgásformát biztosan nem nekem találták ki, idegesít a sok ugrabugrálás. Viszont ez az óra már az első alkalommal megnyert. Ezután minden héten egyszer rászántam magam a mozgásra. Ez igazán nem sok, de hamarosan ez a szám kettőre, háromra növekedett, sőt már nemcsak aerobikra jártam, hanem konditerembe is. Elkezdtem élvezni a testmozgást. Akkor is mentem, amikor a kedvetlenségtől csak úgy vonszoltam magam. Tudtam, hogy ez a sportolás alatt elszáll. Igazam lett. Minden egyes mozdulattal erősebbnek, fittebbnek éreztem magam, és energiával telten léptem ki a konditerem ajtaján. Bónuszként minderre változást láttam az alakomon: feszesebb itt, karcsúbb ott. S nem is ezért kezdtem el, hanem az egészségemért!

Régen nem értettem meg, hogy mi a felemelő a testmozgásban, hogy miként válhat valakinek az élete részévé, de ma már tudom. Fokozatosan tapasztaltam magamon, hogy hétről-hétre egyre jobban igénylik tagjaim a mozgást, az erősítést, a feszesítést. Ha pedig a rendszerességbe néha hiba csúszik, máris elkezd hiányozni. Ezt sosem hittem volna. Alapszabály viszont számomra, hogy csakis olyan mozgást választok, melyet élvezek és kikapcsol, hisz nincs értelme kínozni magunkat „muszáj” sportolással. (Mindenkinek ezt ajánlom.)

S hogy mi a legjobb az egészben? Az, hogy a tesztekben a kérdésre: hányszor sportolsz hetente, már nem a semmikor választ karikázom be, hanem a rendszeres, heti kétszeri-háromszori testmozgást.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.