Ünnepre hangolódás
Egy héttel karácsony előtt betiltanám a munkát és az iskolát is!
Ilyenkor már otthon kellene lennie mindenkinek, és a lelkünk mélyén készülni az ünnepre. De mi mit csinálunk? Matekot meg nyelvtan gyakorlunk, mert az utolsó előtti napon még felmérőt kell írni! Persze közben százszor megszakítjuk a tanulást, mert eszünkbe jut valami az ünneppel kapcsolatban, és tervezünk. Kinek mire lenne még szüksége, milyen díszeket rakjunk idén a fára, mi legyen az ünnepi menü... Aztán vissza az emeletes törtekhez! Nem fogok haragudni, ha ez a felmérő most kicsit gyengébb lesz.
És mit csinálunk még? Rohangálunk a munkahelyen is. Számolgatjuk a kötelességeinket, próbáljuk ésszerűen beosztani az időnket. Műszak előtt takarítás, díszítés, némi sütés. Műszak után vásárlás. Persze minden évben megfogadom, hogy nem hagyok az utolsó pillanatra semmit... De mindig várok a még jobb, még megfelelőbb ajándékra.
Aztán eljön a karácsonyeste, és holtfáradtan állok a fa előtt. Énekelem a Mennyből az angyalt, és izgulok, vajon örülni fognak-e az ajándékomnak.
De felesleges izgulnom, mert mindig örülnek. Ahogy én is. Főleg annak, hogy végre nyugalom van, együtt vagyunk. Látom a boldog arcokat, csillogó szemeket. Mert a szemek csillogása nem változott, hiába lettek kicsikből nagyok a gyerekek. Pont úgy tudnak örülni minden apróságnak, mint sok évvel ezelőtt. Lassan a földre hullnak a csomagoló papírok, előkerülnek a meglepetések. Jókat nevetünk, viccelődünk, ha sikerült melléfogni. Aztán beszélgetünk. Mindenki elmondja, melyik régi karácsonyra emlékezik legszívesebben, melyik az az emlék, ami a legmélyebb nyomot hagyta a szívében. Beszélgetünk, sírunk, nevetünk és persze finomakat eszünk. A tányér az almaszeletekkel körbejár, közben elmondjuk a közös karácsonyi kívánságot, hogy jövőre is ugyanennyien legyünk az asztalnál. Többen lehetünk, de kevesebben nem!
Lassan megnyugszom. Hagyom, hogy elragadjon a hangulat, elfeledkezem a munkáról, iskoláról és minden egyéb problémás dologról. Végre sikerül átélnem a pillanatot, amire egész évben várok, és látom és érzem, hogy mindannyiunk lelkében karácsony van.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.