Zajos nappalok – és éjszakák


Jády Mónika  2009.9.8. 18:46

Néha jólesne egy kis csend...

Ismerősöm pár hete azt panaszolta, hogy az egyik szomszédos házat felújítják, és ez hatalmas zajjal jár. Éjjel! Ugyanis a szakemberek úgy gondolták, hogy ők nem fognak harminc valahány fokban izzadni, majd akkor látnak neki a munkának, ha leszállt az est, és kicsit hűvösebb van. A tulajdonosok a felújítás idejére elutaztak nyaralni. A szomszédok élete viszont a megszokott kerékvágásban zajlik. Vagyis zajlott volna – hajnalig a sok kopácsolás miatt le sem tudták hunyni a szemüket, így reggel fáradtan és rosszkedvűen indultak dolgozni. (Velük persze, nem közölték a felújításra szoruló ház lakói, hogy mire készülnek.)

A Sziget Fesztivál első napjaiban egy riportot hallottam a rádióban a rendezvény zajszintjével kapcsolatban. Évről-évre rengetegen tesznek panaszt, hogy a hangos zene miatt nem tudnak aludni. A helyszínhez közel lakók számára az sem megoldás, ha becsukják az ablakot. A fesztivált méltató nyilatkozó szerint csak felfújják a problémát, és nem is panaszkodnak olyan sokan. Másrészt pedig, az ország érdeke, hogy legyen egy ilyen nagyméretű fesztivál, amely vonzza a külföldieket is. A panaszosok érdekeit szem előtt tartó riportalanynak az volt a véleménye, hogy senkinek sem kötelessége emiatt nyolc napig eltűrni a zajt, mindenkinek joga van a pihenéshez. És igaza is van.

Vonattal utaztam Budapestre. Egy középiskolásokból álló társaság telepedett le a közelemben. Elég hangosak voltak, néhány – gondolom, csendre vágyó – utas szó nélkül helyet is változtatott. Egyszer csak elkezdte mesélni az egyik lány a mellette ülőknek, hogy amikor külföldön utazott vonaton, milyen csend volt, ki volt írva a kocsi falára, hogy tilos hangoskodni. Mennyire jó volt, mondta, és még azt is hozzátette, hogy ők most bizonyára nem valami kellemes társaság a többi utazó számára.

Vajon ha mifelénk is itt-ott kitábláznák, hogy tilos zajongani, segítene az valamit? Attól tartok, hogy nem sokat. De talán azért érdemes lenne kipróbálni. Hátha akad a társaságban valaki, aki a figyelmeztetés láttán észbe kap, és jobb belátásra tudja bírni a többieket.



Hozzászólások

Zita, 09. 09. 2009 14:09:37
Kedves Monika Angliaban mindig van legalabb ketto vonatszerelveny, amely "csendes" es nem lehet zajongani, meg a mobiltelefont is le kell halkitani. Mar en is utaztam ilyenben es bizony jo volt egy kicsi szunditani!! Jo lenne, ha nalunk is bevezetnek!
@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.