A szerelem biciklin érkezik


Póda Erzsébet  2009.3.20. 14:34

A kávéház egy igazán jó hely arra, hogy megtapasztaljuk, milyen az élet valójában.

Nagyobb közösségekben, jeles események vagy ünnepélyek alkalmával mindig sor kerül a pátoszos vélemények hangoztatására, miszerint a kiegyensúlyozott családi élet a boldogság netovábbja. Erre kell törekedni, ezt kell az emberek elé példaként állítani. Nincs ez másként a közvélemény-alakító eszközökben sem. Tudós, okos embereket, művészeket szólaltatnak meg, akik mind-mind a családi élet szép oldaláról beszélnek, pontosabban arról az oldaláról, amilyennek szeretnénk az életünket. Jaj annak, aki más véleményt képvisel, és ki meri mondani: a király meztelen!

Még mindig nem értem, miért kell ennyire álságosan viselkednie az embernek. Miért nem mondjuk ki, hogy igenis a házasságok többsége boldogtalan, a családok kisebb része az összetartó és egymást megértő, és, hogy az emberek nem tudnak egymással kommunikálni. Miért nem beszélünk inkább arról, hogyan kéne a problémákat megoldani, ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpörjük azokat. (Persze, tudom én: a söprés a megoldásnál sokkal könnyebb.)

A kávéház egy igazán jó hely arra, hogy találkozzunk tisztes, szűkebb környezetükben példásnak tartott családapákkal, akik mutatós szerelmükkel bújnak ide a nagyvilág elől. Síró családanyákkal, akiket megcsalt a férjük, nem is egyszer... Félénk gimnazista lányokkal, akik megriadnak a gimnazista fiúk őszinte, de heves udvarlásától. Nevetgélő-kacarászó barátnőkkel, és csendes szavú nyugdíjasokkal, akik már mindent tudnak az életről, de jobbnak tartják halkan beszélni róla.

Több történet is eszembe jutott e havi témánk kapcsán, de helyszűke miatt csak egyet idézek fel. Egy nyári délután a kávézó teraszán, a sarokban egy csinos, sportos fiatal lány foglalt helyet. Húsz perc várakozás után érkezett meg az, akire várt: egy rövidnadrágos, szerelőpólós, borvirágos orrú, középkorútól azért jóval idősebbnek látszó férfi. A közeli tömbházból érkezett, rozoga biciklijén. Rendelt egy sört, a lány már multija felénél tartott, és nagyon ideges volt. Azonnal a férfira zúdította heves érzelmeit. Szemrehányást tett neki, hogy nem hívta telefonon, nem hagyott neki üzenetet sem a mobilján, és a múltkori találkozóra sem jött el. A férfi bárgyún vigyorgott maga elé, és csöndben iszogatta a sörét. Barátnőmmel azt hittük, egy elvált apa és lánya találkozójának szemtanúi lehetünk. Tévedtünk! A lány kis idő múlva, nem bírva a férfi hallgatagságát, a kelleténél jóval hangosabban darálta a mondókáját. Kiderült, két éve „jár” a pasival, szereti, nélküle nem tud élni, és egyre elviselhetetlenebb számára ahogy mindinkább mellőzi őt. A múltkori edzőtáborban, két kenus fiú is udvarolt neki, de kénytelen volt elutasítani mindkettőt, hisz szíve kizárólag őérte dobog. (Ezt a kifejezést használta.) Már nem tud aludni sem, és a legutóbbi versenyén az edzője is megszidta, mert nem hozta a formáját...

Barátnőmmel megdöbbenve néztünk egymásra: ezek között szerelemi viszony van??? Ja, és vagy huszonöt évnyi korkülönbség...

A lány csak szórta a szemrehányásokat. A férfi csendben ült, kért még két felest, és megadóan hallgatott. Mikor mindent elfogyasztott, felállt, és azt mondta, mennie kell, mert mindjárt jön haza az asszony. Megfogta a kávéház teraszának korlátjához támasztott biciklijét, felült rá, és tovakerekezett. A lány ott maradt az asztalnál, lassan csorogtak a könnyei. Elővette mobilját, írt egy esemest, kifújta az orrát, fizetett (!), majd ő is elment.

Nem álltam meg, hogy ne kérdezzem meg a pincért, nem ismeri-e ezt a furcsa párost? Elmosolyodott. Ne is mondja, hajolt hozzám bizalmasan, hisz régóta ismerjük egymást. A lány a városi sportklub üdvöskéje, reménysége, sikeres atléta. És a férfi? Villanyszerelő, a felesége itt dolgozik a szemben lévő óvodában, szakácsnő. Minden várakozásomat felülmúlta, hogy további információkat is megosztott velem az ismerős pincér. Tehát, úgy kéthetente találkoznak, s mindegyik randi azzal ér véget, hogy a lány sírva távozik, és persze a pasas italozásait is ő állja. Hogy hol jöttek össze? Az edzőteremben, amikor a villanyhálózatot javították. De hogy találtak egymásra?! Erre a kérdésre csak egy vállrándítás volt a válasz, a sokat látott vendéglátós értetlenül biggyesztette le az ajkát: arra csak a jó Isten tudja a választ. Tudja, az emberek kiismerhetetlenek, és nem mindig használják az eszüket – tette még hozzá bölcsen.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Kávéházi ballada

Nagy Erika

Házasságról, megcsalásról, válásról...

2009.3.25.   


Lerágott csont?

Vég Erzsébet

Mindig szerettem volna azokban az időkben élni, amikor kultúrája volt a kávéházba járásnak.

2009.3.20.  4   


Kávéházi hallgatások

Fodor Tekla

Avagy mit tegyünk, ha nem jutunk szóhoz...?

2009.3.18.   


Gyógyító flört

Orbán Erika

Kedvenc kávéházamban csend van és meleg, lassan összejönnek azok az emberek, akik be-bejárogatnak ilyenkor délután.

2009.3.16.   


Kávéházi barátságok

Saloňová Andrea

Mostanában nincsenek „kávézós“ barátnőim. Hogy miért?

2009.3.15.   


Párbeszéd

Madarász Ildikó

– Nagyon rég vártam már erre a találkozásra! Most, itt, veled szemben ülve hirtelen nem is tudom, hol kezdjem.

2009.3.10.   

A rovat további cikkei

Meddig tart a türelem?

Jády Mónika

Akarva-akaratlanul lettem fültanúja két hatvan év körüli asszony beszélgetésének.

2009.3.6.  3