Házimunka, hej!

Orbán Erika  2009.6.9. 8:17

„Bűnösnek találta a bíróság azt a 12 éves fiút, aki házimunkáról folytatott veszekedés után lőtte le anyját tavaly az Egyesült Államokban...

...Szakértők szerint a gyereket anyja fizikailag és szóban is bántalmazta.” – olvasom az egyik hírportálon. Olvasás után hirtelen nem is tudom, mit gondoljak? Hogyan jut el addig egy gyerek, hogy anyja ellen forduljon? Tudom, nem kevés indok, s valószínűleg, ahogy a hír is mondja, fizikai és lelki bántalmazás kellett ahhoz, hogy idáig fajuljon a dolog. Értekezhetnék most a gyermeknevelésről, annak miértjéről és hogyanjáról, de vannak erre nálamnál sokkal okosabb, hozzáértőbb emberek. Különben is azt gondolom, az, hogy sikerült-e jó, felelősségteljes, rendes embert nevelnünk gyermekünkből, már csak akkor derül ki, amikor az életben meg kell állnia a helyét. Amikor maga vívja saját kis harcait, s élvezi, vagy nem élvezi meghozott döntéseinek eredményeit.

De térjünk vissza a házimunkához, melynek vajmi kevés becsülete van, még napjainkban is. Még ma is erősen él bennünk, hogy a férfi keresi a kenyeret, míg a nő „csak” otthon neveli a gyerekeket. A mai társadalomban ez az elv elfogadhatatlan és fenntarthatatlan, hiszen ma már egyetlen férfi sem képes (vagy csak nagyon-nagyon kevés) eltartani egyedül a családját.

Kis felmérést végeztem barátnőim között – jelzem, a negyvenes korosztályról beszélünk –, akiket még úgy neveltek, hogy a férfi az úr a házban. Így neveltek engem is, hiszen édesanyám a maga 67 évével el sem tudja képzelni másképp a világot. Ugyanakkor erős ellenállásba ütközött velem, mert én bizony másképp látom ezt a dolgot, s házasságkötésemkor az elsők között szerepelt annak megvalósítása, hogy együtt dolgozunk, együtt pihenünk. Ez ma is működik, bár újabban a háztartásból több teher hárul a páromra, lévén az én munkahelyem sokszor 16 órát is megkövetel tőlem. A felmérés eredménye meglepő dolgokat hozott. Barátnőim között van olyan, aki homlokegyenest másképp él, ha nem is önszántából. Elza otthon van, mert a férje „eltartja”, gyakorlatilag „nincs más dolga”, mint az, hogy rend legyen a lakásban és meleg ebéd az asztalon. Ő ezt meg is teszi, ugyanakkor állandóan azt kapja, mind a férjétől, mind a már kamasz gyerekeitől, hogy: könnyű neked, semmi dolgod egész nap. Vajon miért természetes az, hogy meleg ebéd, tiszta ruha, rendbe tett lakás várja a hazaérkezőket? Lehet, hogy barátnőmnek nincs otthon főnöke önmagán kívül (ami, valljuk be, néha rosszabb, mint egy irodai atyaisten!). Barátnőm szenved ebben a kapcsolatban, mégsem lép sem előre, sem ki belőle.

De van a barátnőim között olyan is, akinek a férje erőskezű gyárigazgató, mégis Bea viseli otthon a nadrágot, s férjére hárítja a házimunka zömét. Belegondolva nem is lepett meg a dolog, hiszen akárhányszor mentünk hozzájuk vendégségbe, mindig Imre volt az, aki tányérért, pohárért, süteményért ugrott. Ez, ott és akkor valahogy nem tudatosult bennem, csak most, hogy ezeket a sorokat írom.

Vajon nem az lenne a természetes, hogy együtt dolgozunk, együtt pihenünk? Miért fogadjuk el azt, hogy életünk férfija, hazaérkezve csendre, békére vágyik, mondván, nehéz napja volt. Ezzel bevonul a tévé elé, s bambán bámulja – egy sörrel a kezében –, az ilyen-olyan üres műsorokat egészen lefekvésig, „pihenek” címszóval. Vagy miért fogadja el egy férfi, hogy munka után hazaérve az övé az összes mosatlan, mi több néha még a mosás, főzés is az ő vállaira nehezedik?

A szülők felelőssége nem kicsi ezen a téren sem. Tudatosítaniuk kell(ene) gyermekeikkel, hogy az élet együtt ér valamit. Hogy csak akkor szép és teljes, ha együtt dolgozunk, együtt pihenünk! Meg kell(ene) végre, nekünk nőknek érteni, hogy semmivel sem érünk kevesebbet, mint a férfiak! Kérem a lányos anyukákat, vegyék ezt fontolóra! Ugyanakkor a fiús anyukákat is: ne arra neveljék a gyermeküket, hogy majd a nejed kivasal, kimos, megfőz stb.

Természetesen, megteszi majd, hiszen évszázados szokások nem változnak egyik napról a másikra. De ne legyen gond egy férfinak, ha hazaértekor nem gőzölög a leves az asztalon. Bátran nyúljon be a hűtőbe, s dobjon össze valamit a családnak! Meglátja, mindenki hálás lesz érte.

Hozzászólások

@

Küldés