Lónyai Anna


Cseh Gizella  2011.5.26. 4:59

Kemény János erdélyi fejedelem második felesége, a női hűség megtestesítője.

Lónyay Anna (?−1693) a 17. század szülötte, a nagy múltú Lónyay család tagja. Apja Lónyay Zsigmond, előbb Kraszna, majd Bereg vármegyék főispánja, édesanyja pedig Bánffy Erzsébet volt. Két leánytestvére volt, Margit és Zsuzsa.

Lónyay Anna először Wesselényi István főispán hitvese volt. Ennek halála (1656) után egy év múlva már jegyben járt Kemény Jánossal. Amikor Kemény János 1657 januárjában II. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel Lengyelország ellen harcolt, tatár fogságba esett, ahonnan csupán 1659 tavaszán váltották ki. Ugyanebben az esztendőben össze is házasodott Lónyay Annával.

Lónyay Anna férje halála után (1662) anyagilag és erkölcsileg támogatta mostohafia, Kemény Simon trónjelöltségét Apafi Mihály ellenében, majd a bujdosókat segítette. Ezért magyarországi birtokait elkobozták.

Lónyay Anna jegyeséhez, majd férjéhez írt tizenkét magyar nyelvű levele nyomtatásban 1893-ban, illetve 1900-ban jelent meg a Történelmi Tár hasábjain. Ugyanitt látott napvilágot Kemény János feleségéhez írt 51 levele is.

Kemény János és Lónyay Anna állhatatos szerelmének állít örök emléket Gyöngyösi István Porábul megéledett Phoenix – avagy Kemény János emlékezete (1694) című műve.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Márkus Emília

Cseh Gizella

A 19. század második és a 20. század első felének jeles színésznője volt.

2014.7.8.   


Pulszky Polixéna

Cseh Gizella

Életében nagy hangsúlyt fektetett a női nevelésre, munkaképesítésre és a tanítónők ügyére

2014.6.17.   


Zsolnay Júlia

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.5.20.   


Czóbel Minka

Cseh Gizella

Magyar költőnő, a szimbolizmus első magyar nyelvű képviselője.

2014.4.23.    9


Zsolnay Teréz

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.3.18.    4


Hunyady Margit

Cseh Gizella

Drámai színésznő, Hunyady Sándor író édesanyja.

2014.2.25.    9

A rovat további cikkei

Kossuth Zsuzsanna

Cseh Gizella

Kossuth Lajos húga, az 1848−49-es szabadságharc idején a tábori kórházak kinevezett főápolója.

2017.3.14.    53


Bányai Júlia

Cseh Gizella

Bányai Júlia az 1848−49-es szabadságharc legismertebb női katonáinak sorába tartozik.

2017.3.7.    10


De Gerando Antonina

Cseh Gizella

Ha valakinek az édesapja Auguste de Gérando*, nagynénje Teleki Blanka, nagy-nagynénje pedig Brunszvik Teréz, milyen jövő és pálya várhat rá?

2017.3.7.    18


Pfiffner Paulina

Cseh Gizella

Honleány, színész, katona...

2017.3.1.    24


Jászai Mari

Cseh Gizella

Színésznő–tragika, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége.

2014.2.11.    5


Hugonnay Vilma

Cseh Gizella

Az első magyar orvosnő.

2014.1.21.