Vályi Klára


Cseh Gizella  2011.9.27. 5:32

Költőnő, foglalkozása szerint szülésznő, Molnár Borbála és Fábián Julianna kortársa.

Vályi Klára 1758 körül született Jánosi községben. Életéről keveset tudunk. Első házassága nyomán Kováts Gábornénak hívták, megözvegyült, majd az 1790-es évek második felében Komáromba került, ahol viszont Fábián Julianna irodalmi szalonként is működő házába volt bejáratos. Itt gyakran megfordult Csokonai Vitéz Mihály, akivel összeismerkedett, sőt a későbbiekben leveleket is váltottak. Vályi Komáromból Bécsbe költözött, és innen küldözgette leveleit továbbra is Csokonainak.

Mindeközben a napóleoni háborúk árnyékában a magyar nemességet támogató költeményeit Buzdító versek a nemes magyar insurgensekhez (felkelőkhöz) címmel 1798 táján meg is jelentette. E kötet csatolmánya az N. Csokonai Mihály Kedves Barátomhoz írt Levelem illetve Csokonai válasza.

Bécsből visszatérve, tanulmányai végeztével az 1800-as évek első felétől lett Hont megye bábája. A költőnő második verseskötete az 1807-ben Vácott saját kiadásában megjelentetett Magyar Tempe, avagy a régi istenasszonyoknak mulató virágos kertyek című kiadvány volt.

Ugyanezen évet, azaz 1807-et követően sajnos nem rendelkezünk további információkkal Vályi Klára sorsát illetően, hol és mikor hunyt el − erről nem rendelkezünk konkrét ismeretekkel; ennek feltárása már a jövendő generációkra váró feladat.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Márkus Emília

Cseh Gizella

A 19. század második és a 20. század első felének jeles színésznője volt.

2014.7.8.   


Pulszky Polixéna

Cseh Gizella

Életében nagy hangsúlyt fektetett a női nevelésre, munkaképesítésre és a tanítónők ügyére

2014.6.17.   


Zsolnay Júlia

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.5.20.   


Czóbel Minka

Cseh Gizella

Magyar költőnő, a szimbolizmus első magyar nyelvű képviselője.

2014.4.23.    9


Zsolnay Teréz

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.3.18.    4


Hunyady Margit

Cseh Gizella

Drámai színésznő, Hunyady Sándor író édesanyja.

2014.2.25.    9

A rovat további cikkei

Kossuth Zsuzsanna

Cseh Gizella

Kossuth Lajos húga, az 1848−49-es szabadságharc idején a tábori kórházak kinevezett főápolója.

2017.3.14.    53


Bányai Júlia

Cseh Gizella

Bányai Júlia az 1848−49-es szabadságharc legismertebb női katonáinak sorába tartozik.

2017.3.7.    10


De Gerando Antonina

Cseh Gizella

Ha valakinek az édesapja Auguste de Gérando*, nagynénje Teleki Blanka, nagy-nagynénje pedig Brunszvik Teréz, milyen jövő és pálya várhat rá?

2017.3.7.    18


Pfiffner Paulina

Cseh Gizella

Honleány, színész, katona...

2017.3.1.    24


Jászai Mari

Cseh Gizella

Színésznő–tragika, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége.

2014.2.11.    5


Hugonnay Vilma

Cseh Gizella

Az első magyar orvosnő.

2014.1.21.