Merjünk dönteni!

Nagy Erika 2007.3.16. 22:19

Elmúlt az-az idő, amikor csak a férfi tartotta el a családot, biztosította az anyagi hátteret a megélhetéshez.

Manapság egyre nő azon családanyák száma, akik nem mondanak le a karrierről, nem elégednek meg a főállású anya és házitündér szerepével, sikert sikerre halmoznak, s ezáltal elismerésben részesülnek. De nincsenek könnyű helyzetben, mert ha egyaránt igyekeznek helytállni otthon is és a munkahelyen is, annak túlterheltség és szorongás lehet a következménye -- hacsak nincs olyan társa, aki a teher nagy részét leveszi a válláról. S valljuk be őszintén, ez nem éppen jellemző.

Az sem mellékes, hogy karrier lehet az is, ha valaki úgy dönt, hogy az anyaságban teljesedik ki. Akinek viszont hiányzik a munka, merje azt bevállalni! S ha döntött, semmiképp se mondjon le az álmairól! Segítséget kell keresni és kérni: ha nincs készséges nagyszülő, bébiszittert is fel lehet fogadni. Mert nem jó úgy otthon lenni, háztartásbeliként, hogy állandó késztetést érzünk arra, hogy kitörjünk, hiszen lassan frusztrálttá, depresszióssá is válhatunk. Ennek pedig nemcsak mi, hame a környezetünk is csak a kárát látja.

Ez a jelenlegi helyzet, de a cikket írva kicsit elkalandoztam a múltba.

Férjem szülei idős emberek voltak, mikor hozzájuk kerültem, tele régi, beidegződött szokásokkal. Az „asszony dolga”egyfajta szlogenné vált a mindennapi életükben. Voltak teendők, melyeket apósom soha nem végzett volna el, még akkor sem, ha az anyósomnak két púp növekedett volna a hátán a temérdek munkától. Élénken él bennem a jelenet, amikor egy szép napon apósom bejött a lakrészünkbe, hogy elmondja a mondandóját. Azt tartotta, az asszony arra van, hogy takarítson, ezért eszébe sem jutott, hogy a tisztának éppen nem mondható cipőjét levesse. Megállt a fürdőszoba ajtajában, ahol az összegyűlt szennyest raktam a gépbe, majd belekezdett a mondókájába. Szavait nem fogtam fel, mert bosszankodtam, a cipőről lepotyogott sárdarabok miatt. Észrevette, hogy valami nem tetszik, mert nagy nyugodtan csak ennyit mondott: -- Mariska lányom csak egyszer mondta nekem, hogy „apa, vesse le a cipőjét”. Mondtam neki, édes lányom, én levetem, de akkor a fejedhez vágom“ -- azzal, mint aki jól végezte a dolgát, kiment a szobából. Pár percig csak álltam, és emésztettem a súlyos szavakat. Öreg fát nem lehet átültetni, tartja a bölcs mondás, és megtapasztaltam, hogy van benne igazság.

Van egy másik régi mondás is, miszerint a ház három sarkát az asszony tartja, a férfi pedig csak egyet, de ha kidől az az egy, jaj, az egész háznak! Elődeink is elismerték, hogy a nő viseli a terhek javát, számomra teljesen felfoghatatlan ok miatt mégis azt az egy sarkat ismerték el jobban, amelyet a férfi tartott…

Mi nők vagyunk hivatottak arra, hogy megváltoztassuk ezt az elavult nézetet. Már csak azért is, mert a nők erejükön felül teljesítenek. S ez nem természetes. Szerintem.