Katarzis

Bernád Emese 2007.6.14. 10:39

A katarzis Arisztotelész szerint a tragédia folyamán a főhősben és a nézőben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot.

Körülbelül 12 éves lehettem, amikor először megtapasztaltam a katarzis -- ez a számomra akkor még ismeretlen fogalom -- állapotát. Nyári szünet volt, én meg kis stréber módjára az otthoni meg a könyvtári könyvespolcról begyűjtöttem a következő évi kötelező olvasmányokat.

Egy hétfői napon mit sem sejtve vettem kezembe Victor Hugo Nyomorultak című regényét, amelyet aztán az utolsó betű kiolvasásáig le sem tudtam tenni a kezemből. Napokig nem mozdultam ki a házból, még az ebéd meg az alvás is nehezemre esett. Szerencsére szüleim tolerálták efféle „kicsapongásaimat”, édesapám mosolyogva és kissé irigykedve jegyezte meg: „Bezzeg nekem a padláson kellett elbújnom!” Aztán jött sorra (a teljesség igénye nélkül) a többi: Balzac, Dosztojevszkij, Goethe, Jókai, Kosztolányi, Móricz, Twain, Moravia, Paszternak, Bulgakov, Steinbeck, Orwell, Shakespeare. Mennyi meghitt, önfeledt percet, felszabadult órát töltöttünk együtt!

Olyankor megállt az idő, megszűnt a tér, és az önmagával örökké elégedetlen Emeséből harcias Cecey Éva, hazáját védő Szent Johanna, a szókimondó Elizabeth Bennet, Jane Eyre vagy éppen kis Fadett lett. Odaképzeltem magam Árkodra a Matulába, Kalapocskaként bankrablót hajkurásztam, Avonlea-be költöztem, Copfosként megvédtem Katit az utolsó padból. Zrínyi Ilona voltam, Madame Curie meg Szonya professzor. Amikor elkerültem a nagyvárosba, újabb világ nyílt ki előttem: a színházak világa. Válogatás nélkül habzsoltam mindent, újabb szereplőkkel gazdagítva magánszínházamat. Csárdáskirálynő voltam és Lili bárónő, Molnár Irmája vagy Beaumarchais Zsuzsija, Anouilh Colombe-ja vagy Ödön von Horváth Mariannja, Miller Maggie-je vagy Shakespeare Rosalindája.

Aztán elérkezett az anya szerepének ideje, és a valóság befurakodott képzelt világom helyére. A színházi nézőtéren ugyan még mindig díva vagyok, de otthon már egy fáradt anya és feleség bújik ágyba.

De a képzelet világa örök és végtelen: ha a felnőttek be is hódolnak a realitásoknak, a gyerekek fantáziája szerencsére tovább élteti. Főzés közben be-bekukkantok lányom szobájába, meglesem, amint önfeledten játszik, tulipános ládikójában keresgél a (nagymama varrószenvedélyének köszönhető) sok szoknya és egyéb női öltözet között. A kezdeti Csipkerózsika és egyéb hercegnők iránti fellángolást mára felváltotta a Padlás Sünije és a Maszat-hegyen túli Maszat Janka iránti elkötelezettség, meg a Csókos asszony iránti imádat. Néha ugyan felbukkan egy-egy Barbie hercegnő, de aztán szerencsére János vitéz, A dzsungel könyve vagy éppen A két Lotti győzedelmeskedik. Még pár év, és új Csárdáskirálynő születik!