Művészet, vagy nem az?
Lehet, hogy számomra nem úgy jelenik meg a művészet, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Amikor az egyetemre jártam, „nézőként” részt vettem egy fiatalok számára szervezett táborban. Ifjú irodalmárok, egyéb művészjelöltek mutatták meg, mit tudnak. Illett nagyon art-ul viselkedni: áhítattal nézni a napkeltét meg a napnyugtát, megihletődni és a hirtelen termett „magvas” gondolatokat azonnal papírra vetni, majd mély átéléssel hallgatni egymás sebtében összecsapott verseit, karcolatait -- és azokról pozitív kritikát mondani. Voltak ott másfajta művészek is, akik „performáltak”. A kényszerből született alkotások megtekintése és meghallgatása után mindig rossz érzésem volt. Olyan mit keresek én itt?, a legjobb lenne elmenni féle… Nem is maradtam három napnál tovább. És azóta sem értem, mi lehetett ezekben a megnyilvánulásokban a művészet. Valószínűleg maga a kísérletezés… Persze, az is lehet, hogy csupán az én ízlésvilágom áll távol ettől.
Lehet, hogy e táborbeli élményeim hatására sokáig nem szerettem a fent említett kísérletezői rendezvényekre járni, és a modern művészetet olyan távolinak éreztem. Azóta persze megváltozott a véleményem, hiszen nagyon sok értékes, érdekes, ötletes modern művészeti alkotást láttam már. De ha lehet, a klasszikusok könyveit, filozófiai elmélkedéseket, nagy rendezők nagyszerű filmjeit
részesítem előnyben, és szenvedélyesen látogatom a múzeumokat, képtárakat. Valami furcsa boldogságot érzek egy-egy képtárban, vagy múzeumban sétálva. Úgy érzem mindaz, amit látok, egy-egy múltbéli, megfejthetetlen üzenet…
Azokat az alkotásokat szeretem a legjobban, amelyek régen készültek, nagyon régen. Az ókori és a középkori építészetet, műkincseket valamint használati tárgyakat. A sokezer évvel ezelőtt készült dolgoknál nincsenek szebbek a világon! A római, görög (vagy még annál is régebbi) vár- vagy erődítményfalak megmaradt részletei, a foltos, matt, időtlen-időkig a földben pihent tükrök, a több ezer éves illatszeres üvegcsék vagy piperetartók, deformálódott fülönfüggők vagy karperecek, egy szakadt bőrsaru, egy rozsdás tőr… Mindegyik
darab mögé odaképzelem a történetét. Vajon ki viselte, milyen lehetett az élete, milyen események történhettek vele? Elképzelni sem tudok ezeknél szebb művészeti tárgyakat!
Művészeti alkotások számomra az igényesen megírt regények, vagy az értelmes, kidolgozott, elgondolkodtató filmek. Olvasásuk vagy nézésük közben megszűnik számomra minden -- egy másik, fantasztikus világ részesévé válok, és ezt az érzést újra és újra át akarom élni. Amivel viszont soha nem tudok betelni, azok a középkori holland festők művei. Akár százszor is megnézek egy-egy Brueghel vagy Vermeer festményt, mindig találok rajtuk új és újabb, általam addig felfedezetlen részletet.
Számomra művészeti értékkel bír egy ízlésesen berendezett szoba, egy szép kert, egy kellemes hangulatú bár vagy étterem, jól megszervezett rendezvény, vagy akár édesanyám csodás tortakölteményei… És művészeti értékkel bírnak azok a gyermekeim által készített rajzok, melyeken – igaz nem nagyon hasonlítva önmagamra -- én vagyok a középpontban, ők pedig jobbról-balról mellettem. A papír szívecskék, amelyekre gyermekes betűkkel azt írták: szeretlek, anyuka. A kis dobozkák, melyek az ő alkotásaikkal vannak tele: kis üzenetekkel, kérésekkel, kívánságokkal.
Lehet, hogy mások számára nem ez, számomra viszont éppen ezek azok a dolgok, melyek az igazi művészetet jelentik.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A tévé a legjobb barát...
Máig gondolkodóba ejt a tévé, a televíziózás funkciója és küldetése mindennapi életünkben.
2007.6.25.
Katarzis
A katarzis Arisztotelész szerint a tragédia folyamán a főhősben és a nézőben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot.
2007.6.14.
A rovat további cikkei
A művészet varázsa
Olvastam valahol, hogy a művészet nagy hatással van az ember lelkére, szépérzékére. Találó megjegyzés.
2007.6.6.