Nővérke

Nagy Erika 2013.9.24. 3:14

Hogy mire számít az a beteg, aki a kórházi ágyon feküdve hangosan elkiáltja magát: Nővérke?

Arra, hogy egy hús-vér nőnemű lény libben be az ajtón, mosolyogva, segítőkészen. Főleg, ha férfi a beteg. De mi van akkor, ha ez nem így történik? Most nem arra gondolok, hogy a nővér nem csinos, nem fiatal, vagy éppen nem egy alig valamit is takaró szoknyácska van rajta. Hanem arra, amikor a nővér mondjuk szőrős, szemüveges, szépnek nem mondható arccal hajol a beteg fölé, ám elmondhatatlanul kedves, amikor megkérdezi: Miben segíthetek? Ilyenkor a beteg legjobb esetben köpni-nyelni nem tud a meglepetéstől, nem is érti, hogy mi történik körülötte, szinte alig tud megszólalni a meglepetéstől. Hirtelen azt sem tudja, hogy miként is szólítsa az ápolóját. Most ne gondolja senki azt, hogy a beteg előítélettel viseltetik a nővérrel szemben külseje miatt, még csak azt sem gondolja, hogy: „Te jó ég, hogy néz ez ki?!”

Nem csigázom tovább a kedélyeket, elmagyarázom, miről is van szó. A nem mindennapi szőrös, szemüveges nővér egyszerűen csak férfi. Ugye, kevesen gondolnának arra, hogy egy férfi is választhatja ezt a szakmát? Egy férfi lehet orvos, masszőr, terapeuta, betegápoló, de nővér? És nem is akármilyen! Olyan igazi, aki azért született erre a világra, hogy segítsen a betegeken. Nem mint orvos, hanem mint nővér. Ráadásul, amikor megkérdezik tőle, hogy miként szólítsák, a világ legtermészetesebb módján azt feleli: „Szólítson nyugodtan nővérkének!”

Most akkor filozofáljunk arról, hogy mi a férfias, és mi a nőies szakma! Meg kell-e vajon lepődnünk azon, ha nőt látunk a villanyvezetéket, autót szerelni, villamost, kamiont vezetni, vagy akkor, amikor az óvodában óvóbácsi felügyeli, babusgatja a gyermekeket, vagy éppen körmöt manikűröz? Szerintem nem, mert mindenki azt a szakmát választja, ami hozzá a legközelebb áll. Egy törékenynek látszó nő is végezhet kemény fizikai erőnlétet igénylő munkát, és egy férfi is olyat, amelyet tipikus női szakmának tartanak nyilván. Manapság már egyáltalán nem állja meg a helyét az, hogy léteznek kimondott férfias és nőies szakmák. Fontos, hogy egy pályakezdő valós kívánsága és tehetsége alapján válasszon pályát, ne pedig a nemi sztereotípiáktól befolyásolva.

Egy a fontos, hogy amit művelnek, abban örömet leljenek, nemtől függetlenül. Meg az, hogy legyen az embernek munkája. Mert nem szabad elfelejteni, hogy a munkanélküliek sokkal alapvetőbb dolgoktól vannak megfosztva, mint a jövedelemtől, amikor nincs munkájuk. A munkanélküliség egy megváltozott élethelyzet, ami hatással van az emberek önértékelésére, egészségi állapotára, társadalmi-közösségi aktivitására éppúgy, mint a társas kapcsolataira.

Úgy látom és gondolom azonban, hogy egy nő sokkal nehezebb helyzetben van, mert ha egy nő akar férfias szakmában helytállni, sokkal erőteljesebb önérvényesítésre van szüksége, mint annak a férfinak, aki valamelyik nőies szakma megszállottjává válik. Több kockázatot kell vállalnia, meg kell tanulnia részt venni a munkahelyi harcokban, taktikákban. Meg kell tanulni elfogadtatni magát, de ha ez megtörténik, egyenes út áll előtte.