Badacsony, sej-haj!

Póda Erzsébet  2010.8.26. 4:57

Leginkább nyáron szeretek utazni. De vajon ki nem?

„...Mert utazni élvezet!” – énekelte a KFT együttes, és mélyen egyetértek vele. Környezetem és az idegen tájak szépségeit egyaránt szeretem felfedezni, vagy újrafelfedezni.

Az utóbbi időben csupa olyan tapasztalattal tértem haza útjaimról, melyet megerősítették bennem, hogy a vidék, a táj, a környezet attól olyan amilyen (szép vagy csúnya, ápolt vagy elhanyagolt), ahogyan az ott élők bánnak vele. Pontosabban, egy hely azért szép, mert az ember gondoskodik róla, ápolja, szépíti, megóvja. És ez sajnos általában inkább a tőlünk nyugatabbra fekvő vidékeken működik igazán...

Idén alkalmam volt pár napot eltölteni Badacsonyban és környékén is. Meseszép vidék: hatalmas ápolt szőlőskertek, csudazöld dombok, Tüskevárat idéző nádas, sudár jegenyékkel szegélyezett utak – és a tó, a hatalmas, mélykék vizű Balaton! Nem csodálom, hogy külföldiek is letelepednek errefelé. A táj egyszerűen csodálatos! A reklámszöveg szerint egy kilométeres körzetben harminchat borospince található, csupa finom borokkal.

De a dolog itt és ezzel majdhogynem véget is ér...

Igaz, a szőlőskerteket és pincéket bejárja a helyi „Mekk Elek” buszjárat (kedves hostess kalauzolásával), ami egy fantasztikus ötlet. A busz kétóránként érkezik egy-egy borászat székhelyéhez, ahol megkóstolhatók a helyi vincellér büszkeségei, egy kis harapnivaló kíséretében. A vendéglátók kedvesek, készségesek, és igazán kellemes környezetben, hangulatosan lehet eltölteni itt az időt. De bőven akadnak más Balaton-környéki látványosságok is, mint például a szigligeti vár, és még sorolhatnám.

Badacsony tóparti részén azonban üvöltő, hangulatromboló ringlispíl negyed éktelenedik. A mellékhelyiségek koszosak, gusztustalanok, a vécésnéni kellemetlenül rikácsol a fizető(!) vendégekkel, pedig a gondjára bízott fülkéket jobb, ha tényleg csak vészhelyzet esetén veszi igénybe az arra járó turista! A település egyetlen élelmiszerüzletébe lépve régi bulgáriai emlékek bukkannak fel az emberben. .A „falatozó negyed” sem áraszt semmilyen hangulatot -- legfeljebb a Zimmer Feri című filmét... Az asztalok piszkosak, és egyszerre ordít a zene több rádió- és tévéadásból. Mindezt tetézve, miután kérünk két lángost, a világ legbutább, legdurvább büféslánya dobja le elénk a kért lángost, melyre „pénzváltó kézzel” szórja (Mit szórja?! Taszítja!) a reszelt sajtot. Annak ellenére (vagy éppen azért???), hogy magyarul szólunk, harmadszori ismétlésre sem fogja fel, hogy egy darab fokhagymás és egy darab sajtos lángos kérünk. Egyszerűen dührohamot kap tőlünk, és rikácsolva dobálózik az étellel...

Magyarország csodás ország. A Balaton ritka kincs. Az viszont, hogy az odaérkező külföldi vagy belföldi turista milyen érzésekkel megy haza az egyes üdülőhelyekről, a helyi lehetőségeken és a vendéglátáson múlik. Láttam már kevésbé szép helyet is, mint a Balaton környéke, mégis sokkal jobb érzésekkel tértem haza. Sőt, visszavágyom oda! Mert nem kellett bömbölő hangzavarban sétálnom, nem nyomták ki a szememet milliónyi ócska bóvlival, nem üvöltöztek velem az eladók, nem láttam gusztustalanul mocskos mellékhelyiségeket. A vendéglátók kedvesek és figyelmesek voltak hozzám, a vidék pedig magán viselte az ottaniak gondos keze nyomát.

De Badacsonyt, egyelőre, nem vágyom egyhamar újra látni...

Hozzászólások

@

Küldés