Tökéletes nyár

Nagy Erika 2010.8.13. 8:02

Hihetetlen gyorsan telnek a napok, hetek, hónapok s ezzel együtt lassan véget is ér a nyár.

Ettől függetlenül nem csak tartalmas, de izgalmas is volt a nyaram. Meg színes. Tele vagyok rengeteg élménnyel, emlékkel. Bejártam Erdély legcsodálatosabb tájait, csápoltam az első sorban egy Demjén koncerten az unokámmal, két írótáborban is voltam, sőt egy harmadikat le kellett mondanom, egyszerűen nem megy, ez a sűrű program jó, de lehetetlen követni. Az utóbbi táborban huszonnégy „gyermekem” volt, fiúk lányok vegyesen. Műhelymunka folyt a táborban, ahol először a hőség majd a hideg volt az úr. Meg a rettenetes szél. Mégis kitartottunk, hősiesen álltuk a megpróbáltatásokat. A munka mellett volt dinnyeevő verseny, ahol a vállalkozó kedvű írópalántáknak egy-egy negyed dinnyét kellett asztalról, segédeszköz nélkül megenniük. Muris volt látni a habzsoló, nevetéstől fuldokló versenyzőket. Volt buzdítás, díjazás, jókedv. Majd jött a gála, a finomított írások előadása, megzenésített versek kíséretében. Volt nyertes csapat, hivatalosan egy, de mindenki kihozta a maximumot magából, ezért vesztes nem volt. Főleg, hogy az általam készített ketymetyütyüt és tiramisut közösen elfogyasztottuk, úgy, hogy egy morzsa sem maradt belőle. Az est fénypontja pedig az volt (számomra), hogy a tábor lakóitól egyfajta szeretet ajándékot kaptam, egy mindenki által aláirt bögrét. Ezzel köszönték meg azt, hogy vagyok nekik, hogy vagyok értük…

Mondanom sem kell, meghatódtam. Még akkor is, ha nekem természetes az, hogy a táborban anyaként törődök mindenkivel. Tapasztaltam, nem igaz, hogy elkeserítő a világ. Nem igaz, hogy rosszak a fiatalok, hogy tiszteletlenek. Vagyis sokan vannak, akik szerethetőek. Jó új arcokat is megismerni a régiek mellett. Újakat, akik között rokonra is lelek néha. Olyanra, akit az életben még soha nem láttam. Pedig nem is távoli a vérségi kötelék. S a legszebb az, hogy felismertük egymásban a közös tulajdonságokat, a hasonló természetet…

A hétvégén ismét Nagyváradon voltam, ott, ahol a béke szigete van. Nekem mindenképpen. Az út hosszú és fárasztó volt. Sebaj. Az éjszakába nyúló beszélgetések új erőt adtak. Nem rohantam, nem gondoltam a holnapra, csak lazán és kötetlenül beszélgettünk… A hétvégén Esztergomba megyek a Várszínház előadására. Az Esztergomi Várhegy a templomok hegye. Közvetlen szomszédságában található az Esztergomi Várszínház, ahová a szervezők évek óta színvonalas és telt házas produkciókkal várják az idelátogató vendégeket. Székelyhidi Ágoston: Végítélet című darabját mutatják be, egy kedves színész barátunk, a nagyváradi Meleg Vilmos rendezésében. Ez a mű a romániai forradalomról szól, a darabban kardinális szerepet kap Tőkés László figurája. A mű a népfelkelést megelőző temesvári időszakról mutat be életképeket. Az esztergomi Várszínház két évtizedes fennállásának karakteres vonása, hogy határon túli színházakkal kooperál, ráadásul a város teátruma az elsők között volt, akik határon túli társulatokat is fogadott.

Szó mi szó, ezen a nyáron sem unatkoztam. S tudom, ismerve magamat, lesz még folytatás.